BL: Moyes mindig ezt a Rooneyt akarja látni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 23:10
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjának harmadik fordulójában az angol bajnokságban gyengélkedő Manchester United azt a Real Sociedadot fogadta, amely ebben a szezonban még nem szerzett pontot a BL-ben. A papírforma nem borult, egy góllal a hazaiak bizonyultak jobbnak.

„Igen, frusztráltak voltunk a hétvégi bajnoki elbukása miatt, viszont ma ötször-hatszor is eredményesek lehettünk volna. Túl sokszor szabálytalankodtunk a 16-osunk előtt, ez negatívum, de jó munkát végeztünk, nyernünk kellett, és ezt meg is tettük. Wayne Rooney abszolúte remekelt ma, még ha kiabáltam is vele az utolsó öt percben. Ilyen topjátékosokra van szükségünk, mint ő, ám ez az angol válogatottra is igaz. De mindig ezt a játékot szeretnénk látni tőle" – értékelt a lefújás után a Manchester United menedzsere, David Moyes.David Moyes.

„Három, négy vagy öt góllal is nyerhettünk volna – osztotta mestere véleményét Wayne Rooney. – De örülök a győzelemnek, ez volt most a legfontosabb. Jól védekeztünk, voltak szép támadásaink, és mindig nagy öröm, ha nem kapunk gólt. A három pont volt ma este azonban a lényeg, sokat segített ebben a korai gól. Kétszer is betalálhattunk volna a szünetig, utána meg lassan futballoztunk a második félidő elején."

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik