UEFA: Ribéry, Messi és CR versenyben az Év játékosa díjért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.06. 17:52
null
Vajon a Lionel Messi, Franck Ribéry párosból kerül ki a győztes, avagy C. Ronaldo lesz a befutó? (Fotó: Action Images – archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján adta hírül, hogy háromfősre szűkült az UEFA Év játékosa díjra esélyes játékosok névsora. A kitüntetésért – melyet 2012-ben Andrés Iniesta érdemelt ki – még a Bajnokok Ligája-győztes Franck Ribéry, a Barcelona klasszisa, Lionel Messi, valamint a BL legutóbbi kiírásának gólkirálya, Cristiano Ronaldo van még versenyben.

 

A végső győztes kilétére augusztus 29-én, az UEFA monacói gáláján derül fény, amikor kisorsolják a Bajnokok Ligája 2013–2014-es kiírásának csoportkörét. A szavazásra jogosult újságírók a rendezvény alatt, elektronikus úton adhatják majd le voksaikat a versenyben maradt három jelöltre.

Franck Ribéry a mögöttünk hagyott szezonban Német Kupát, bajnokságot, valamint BL-t nyert a Bayern Münchennel, amelynek meghatározó játékosa (volt). A legrangosabb európai kupasorozatban 12 meccsen csak egy gólt szerzett, de kiosztott öt gólpasszt.

Lionel Messi a Barcelonával spanyol bajnoki címet ünnepelhetett, míg a Bajnokok Ligájában – a Bayern ellenében 7–0-s összesítéssel – az elődöntőben búcsúzott. Az argentin azonban nem teljesített rosszul, a BL-ben 11 meccsen lépett pályára, nyolc gól és három gólpassz fűződik a nevéhez.

A még versenyben lévő harmadik jelölt a Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo, aki az első számú európai kupasorozat gólkirálya volt legutóbb, 12 találkozón 12-szer volt eredményes, és egy gólpasszra is futotta tőle, klubjával azonban – az augusztusi spanyol Szuperkupát leszámítva – nem tudott jelentősebb trófeát felmutatni.

Az UEFA egyébként a 4–10. helyezettek névsorát már nyilvánosságra hozta. A Bayern Münchenből – a dobogós Ribéry mellett – hárman, míg a Borussia Dortmundból, a Tottenhamből, a PSG-ből és a Manchester Unitedből egy-egy játékos fért be az első tízbe. A 2012-es győztes Andrés Iniesta játéktudása mit sem kopott a mögöttünk hagyott szezonban, az élmezőnytől azonban ezúttal messze elmaradt.

UEFA ÉV JÁTÉKOSA, 2013
A 4–10. HELYEZETTEK SORRENDJE
4. Arjen Robben (Bayern München) 57 pont
5. Robert Lewandowski (Borussia Dortmund) 39
6. Thomas Müller (Bayern München) 38
7. Bastian Schweinsteiger (Bayern München) 32
8. Gareth Bale (Tottenham Hotspur) 24
9. Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain) 14
10. Robin van Persie (Manchester United) 10

Legfrissebb hírek

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
8 órája

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16
Ezek is érdekelhetik