BL: Remélem, hogy a Honvéd és a Debrecen is továbbjut - Pintér

2013.07.16. 12:10
A labdarúgó NB I aranyérmese, a Győri ETO harminc év után szerepelhet újra a legrangosabb európai kupasorozatban: Pintér Attila együttese szerdán a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén az izraeli Maccabi Tel-Avivot fogadja.
A Rába-parti alakulat legutóbb 1983-ban szerepelt a sorozat jogelődjében, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK), akkor az első fordulóban kettős győzelemmel lépett túl az izlandi Vikingur Reykjavík együttesén, a következő körben azonban a szovjet bajnok Dinamo Minszk búcsúztatása már nem sikerült.


„Az ETO mindig, minden mérkőzésen győzni akar, így lesz ez szerdán a Maccabi Tel-Aviv elleni is” – fogalmazott Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A szakember a találkozón nem ülhet le a kispadra, ugyanis három évvel ezelőtt – a gárda legutóbbi európai kupaszereplése alkalmával – a Dinamo Zagreb elleni Európa Liga-mérkőzésen összekülönbözött a játékvezetővel, amiért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
„Az ETO mindig, minden mérkőzésen győzni akar, így lesz ez szerdán a Maccabi Tel-Aviv elleni is” – fogalmazott Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A szakember a találkozón nem ülhet le a kispadra, ugyanis három évvel ezelőtt – a gárda legutóbbi európai kupaszereplése alkalmával – a Dinamo Zagreb elleni Európa Liga-mérkőzésen összekülönbözött a játékvezetővel, amiért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A hazaiak vezetőedzője hozzátette, hogy a szombati, a Debrecen 3–0-s legyőzésével elért Szuperkupa-siker növelte együttese önbizalmát.

„Bízom a csapatban, az elvégzett munkában, a segítőmben, Farkas Józsefben, hogy így közösen meg tudjuk oldani ezt a helyzetet – folytatja a vezetőedző. – Olyan eredményt akarunk elérni, hogy azzal továbbjussunk az első körből. Remélem, hogy velünk együtt a Honvédnak és a Debrecennek is sikerül a továbbjutás, mert az nagy dolog lenne az egész magyar labdarúgás számára.”

Az ellenfelet Paulo Sousa irányítja, a portugál tréner az előző szezon egy részében még a Győr legnagyobb hazai riválisának, a Videotonnak volt a vezetőedzője. Az izraeli együttesről Pintér Attila elmondta, gyors és agresszív futballt játszik, ugyanakkor a saját játékukat akarják ráerőltetni a vendégekre.

Horváth Cs. Attila, az ETO klubmenedzsere közölte, mindent megtesznek azért, hogy a nemzetközi előírásoknak megfelelően tudják megrendezni a találkozót. Öt órával a kezdés előtt lezárják az ETO Parkot, és tűzszerészek vizsgálják át a létesítményt. A szigorított biztonsági előírások miatt a korábbinál lassúbb lesz a beléptetés a Bajnokok Ligája-selejtezőre. A szurkolóknak ezért a megszokottnál korábban kell megérkezniük a stadionba, ha nem akarnak lemaradni a mérkőzés kezdetéről. A lelátókon „Mondj nemet a rasszizmusra!” feliratú pólót viselő biztonsági személyzet ügyel a rendre.

Az előzetes becslések szerint mintegy 6000 néző várható a szerdán, 20.30-kor kezdődő találkozóra, amelyet a 33 éves osztrák Markus Hameter vezet.

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16