BL: Vilanova ott lesz a Barcelona kispadján! – Roura

2013.04.01. 21:26
null
Tito Vilanova (balra fent sapkában) ott volt a hétfő esti edzésen (Fotó: Reuters)
Jordi Roura, a Barcelona labdarúgócsapatának másodedzője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: nagyon nehéz meccsre számít a Paris Saint-Germain elleni keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntőben, de egyéb tényezők mellett optimistává teszi, hogy ott lesz mellette a kispadon az elmúlt hetekben gyógykezelés miatt távol lévő Tito Vilanova vezetőedző.

 

„Tito Vilanova ott lesz velünk a kispadon – oszlatta el a korábbi kételyeket Roura. – Ő a főnök, és szakmai szempontból rendkívül fontos a visszatérése. Azt jelzi, hogy visszazökkenünk a normális kerékvágásba. Azt meg talán nem is kell hangsúlyoznom, emberi megközelítésben milyen fontos ez, hiszen közösségünk olyan tagjáról van szó, akit mindenki nagyon kedvel."

Roura hozzátette: természetesen a kezdőcsapat kijelölésében is szerepe lesz a gyógykezelésről visszatérő Vilanovának.

„Xavi és Alba esetében meg kell várnunk, mennyit vesz ki belőlük a hétfő esti tréning, a döntést csak ezt követően hozzuk majd meg" – mondta Roura, aki elismerően szólt Cristian Tello szombati teljesítményéről, leszögezve: a Celta ellen gólt szerző támadó eséllyel pályázik a kezdőbe.

Az ellenfélről szólván Roura elmondta: a PSG nagyon jól kontrázik, de a Barca hozzászokott ahhoz, hogy ellenfelei általában ezzel a fegyverrel operálnak. Igaz – tette hozzá –, a PSG képes másképpen is eredményes futballra.

„Tudjuk, hogy erős, magas játékosaik vannak, és nagyon jók a rögzített helyzetekben. Van Ibrahimovicuk, Mourájuk, Lavezzijük, a keretük meglehetősen gazdag. A saját játékstílusunkat azonban nem szorítjuk háttérbe, az nem lenne kifizetődő – mondta Roura, majd amikor Ibrahimovicról kérdezték, hozzátette: – Különleges futballista, tisztában vagyunk a képességeivel, alkalmazkodni fogunk hozzá."

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ – A PROGRAM
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 2., kedd
PSG (francia)–Barcelona (spanyol)
Bayern München (német)–Juventus (olasz)
Április 3., szerda
Málaga (spanyol)–Borussia Dortmund (német)
Real Madrid (spanyol)–Galatasaray (török)
VISSZAVÁGÓK
Április 9., kedd
Borussia Dortmund (német)–Málaga (spanyol)
Galatasaray (török)–Real Madrid (spanyol)
Április 10., szerda
Barcelona (spanyol)–PSG (francia)
Juventus (olasz)–Bayern München (német)

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
14 órája

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

Angol labdarúgás
2026.03.11. 13:18
Ezek is érdekelhetik