BL: A Bayern-Barca továbbjutója lesz a befutó - Van Bommel

2013.04.19. 21:05
Mark van Bommel, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő PSV Eindhoven középpályása úgy véli, az a csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2012–2013-as kiírását, amelyik továbbjut a Bayern München–Barcelona elődöntőből.

A 35 esztendős, korábbi holland válogatott futballista a 2005–2006-os idényben a katalánokat erősítette, amelynek színeiben BL-t nyert, majd 2006 és 2011 között a bajoroknál futballozott, így mindkét csapatot jól ismerheti.

„Sokan úgy gondolják, hogy a Bayernnek nincs sok esélye, de én másképpen látom a dolgokat. Természetesen azt a csapatot sem lehet leírni, ahol Lionel Messi játszik, így úgy vélem, egyforma erősségű a két csapat" – mondta Van Bommel a Mundo Deportivónak.

„A Bayern München és a Barcelona a két legjobb csapat Európában, biztos vagyok benne, hogy ennek a párharcnak a továbbjutója nyeri meg a Bajnokok Ligáját" – folytatta a PSV csapatkapitánya, akit arról is kérdeztek, hogy melyik korábbi együttesének szurkol a két csapat párharcában, amelynek első mérkőzését kedden rendezik Münchenben, a visszavágót pedig május 1-jén Barcelonában.

„Egyikük pártján sem állok. Mindkét csapatnál nagyszerű időszakot tölthettem el, bár a Bayernnél lényegesen hosszabb ideig voltam. Biztos vagyok benne, hogy különleges meccseket fogunk látni" – szögezte le a 79-szeres holland válogatott játékos.

Legfrissebb hírek

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
9 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30