Heynckes: Nem foglalkoztat, hogy a Bayernt tartják a legjobbnak

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 11:59
null
Jupp Heynckes éberségre inti játékosait (Fotó: Action Images)
Szerdán a maradék két negyeddöntős hely is elkel a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Bayern München a londoni 3–1-es sikerrel karnyújtásnyira került attól, hogy csatlakozzon a Juventus, PSG, Dortmund, Real Madrid, Galatasaray, Barcelona hatoshoz, a Málaga–Porto párharc azonban még sokkal nyíltabb. A Bayern vezetőedzője, Jupp Heynckes elmondása szerint a bajorok nem foglalkoznak azzal, hogy az emberek együttesét tartják Európa legjobb csapatának, és a visszavágón is ébernek kell maradniuk a játékosoknak, az Arsenalt irányító Arsene Wenger szerint pedig nehéz, de nem lehetetlen küldetés Münchenben fordítani.

 

A két együttes londoni fellépésén a vendégek a 21. percben már két góllal vezetettek Toni Kroos és Thomas Müller találatával, és bár a fordulás után Lukas Podolski szépített, az utolsó negyedórára fordulva Mario Mandzukic is beköszönt, így 3–1-es előnnyel várja a visszavágót a Bayern. A németek vezetőedzője ugyanakkor óvatosságra int.

„Nagyon jó napunk volt az Arsenal elleni első mérkőzésen, az első félidő kitűnő volt, a második pedig elég jó. Az Arsenal ettől még az Arsenal maradt, évek óta nagyszerű futballt játszik. Emlékszem, az előző szezonban az „ágyúsok” kikaptak négy nullára a Milan otthonában, majd otthon három nullára nyertek, úgy, hogy közel álltak a negyedik gólhoz is” – kezdte nyilatkozatát Jupp Heynckes.

„Arsene Wenger tele van ötletekkel, mindig nehéz és veszélyes a csapata ellen játszani. Ébernek kell maradnunk, még ha az első mérkőzést meg is nyertük három egyre. Wenger érkezésével jött a siker is. Éveken keresztül ők játszották a legjobb futballt Angliában, még ha nem is a legsikeresebbet. De látható, mennyi klasszis játékos távozott az Arsenalból az elmúlt években” – folytatta a Bayern München edzője.

„A legutóbbi mérkőzéseink nem voltak túl egyszerűek a Bundesligában. Fontos, hogy a Düsseldorf ellen megmutattuk, hogy mindig képesek vagyunk reagálni és visszatámadni. Megmutatta, mennyire erős a kispadunk, és hogy mit tudnak a cserék, ha be kell szállniuk. Az átigazolásaink nagyon jól beváltak a pályán és azon kívül is” – tette hozzá Heynckes.

„Nem foglalkozunk a minket körülvevő felhajtással. Az emberek azt mondják, miénk Európa legjobb csapata, de ez nincs hatással ránk. Sok erős gárda van Európában, és ahhoz, hogy egy csapat eljusson a döntőbe, kis szerencsére is szükség van. Úgyhogy a csapatomnak nyugodtnak kell lennie, és a földön kell maradnia. Hosszú út áll még előttünk” – zárta mondandóját a bajorok mestere.

Az angol csapat menedzsere, Arsene Wenger szerint sem dőlt még el a párharc, véleménye szerint minden együttesnek van gyenge pontja, és ha nem is könnyű, de nem lehetetlen fordítani Münchenben.

„Nagy érvágás, hogy Wilshere hiányozni fog a következő három-négy hétben. Nehéz feladat három egyes hátrányból fordítani, de tudjuk, hogy nem lehetetlen. A siker egyetlen módja, hogy olyan jól játsszunk, amennyire csak tudunk. A legjobb játékunkat fogjuk nyújtani, és a futballban bármi előfordulhat. Megfelelő elszántsággal és fegyelemmel kell harcba indulnunk” – mondta Arsene Wenger.


„Nagy tapasztalatunk van, és korábban nyertünk már Európában mindenhol, úgyhogy minden alapunk megvan hozzá, hogy bízzunk magunkban, és megmutassuk, mire vagyunk képesek. Remélem, mindenkit meglepünk. Persze van néhány sérültünk, de így is sok jó játékosunk van, és nincs olyan együttes, amelyiknek ne lenne gyenge pontja. Természetesen nem mondom el a Bayernét, de minden csapatnak van gyengesége. Nagy teszt lesz, a mi mentális erősségünk tesztje” – folytatta az „ágyúsok” menedzsere.

„A Bayern erős és magabiztos csapat. Futballistái mentálisan nagyon erősek, és nem kételkednek magukban, talán ez a különbség köztük és köztünk. Hiszek a játékosaimban, nagyon tisztelem csapatomat és a labdarúgók hozzáállását. Talán ennek a Bayern ellen meg is lesz a jutalma” – vélekedett Wenger.

A másik párharcban a Porto hazai 1–0-s siker után látogat a Málaga otthonába. A spanyol csapat vezetőedzője, Manuel Pellegrini szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjanak gólt, és hogy minél hamarabb szerezzenek, míg a portugálokat irányító Vítor Pereira szerint együttese nem ülhet rá az előnyre.

„Ez teljesen más meccs lesz. Csak kilencvenet játszottunk le a párharc száznyolcvan percéből, és van esélyünk fordítani, csak nem szabad, hogy gólt rúgjanak. Türelmesnek kell lennünk, nem szabad, hogy kizökkenjünk. Gólt kell rúgnunk, lehetőleg minél hamarabb. A játékosok nagyon készülnek, úgy érzem, van esélyünk, hogy bekerüljünk Európa legjobb nyolc csapata közé. A Porto véleményem szerint nem fog változtatni a stílusán, vagyis nem áll be védekezni a saját kapuja elé” – nyilatkozta Manuel Pellegrini, a Málaga chilei mestere.

„A tapasztalatunk egyáltalán nem garantálja, hogy tovább is jutunk. Hiszek az elvégzett munkában, mind egyéni, mind pedig csapatszinten. Tudjuk, mire vagyunk képesek, és azt is, hogy a Málaga minél hamarabb be akar találni. Nem ülhetünk rá az eredményre, de akkor van a legnagyobb esélyünk a gólszerzésre, amikor az ellenfelünk már több rizikót is vállal. Tudjuk, hogy jó csapat a Málaga, de ha gólt szerzünk, azzal hatalmas nyomás alatt tartjuk” – elemzett Vítor Pereira, a Porto vezetőedzője.

A Málagában Eliseu már egy hónapja sérült, és ezen a mérkőzésen sem lesz bevethető, ellenben Júlio Baptista játékra alkalmas állapotban van. Portói részről a combjával bajlódó Joao Moutinho és a vállsérülést szenvedő Eliaquim Mangala is kihagyta csapata előző két mérkőzését, de ők felépülhetnek a szerda esti összecsapásra.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–ARSENAL (angol)
München,
Allianz Arena. 20.45 (tv: Digi Sport1). V: Královec (cseh)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Bayern München:
Neuer – Lahm, Van Buyten, Dante, Alaba – Javi Martínez, Luiz Gustavo – Th. Müller, Kroos, Robben – Mandzukic. Vezetőedző: Jupp Heynckes
Hiányzók: Badstuber, Ribéry (sérültek), J. Boateng, Schweinsteiger (eltiltottak)
Arsenal: Szczesny – Sagna, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen – Diaby, Ramsey – Walcott, Rosicky, Cazorla – Giroud. Menedzser: Arsene Wenger
Hiányzók: Podolski, Wilshere (sérültek)
Az első mérkőzésen: 3–1

MÁLAGA (spanyol)–PORTO (portugál)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Málaga, Las Rosaleda. 20.45 (tv: Digi Sport2). V: Rizzoli (olasz)
Málaga: Caballero - Gámez, Demichelis, Weligton, Antunes – Toulalan, Camacho – Joaquín, Júlio Baptista, Isco – Santa Cruz. Vezetőedző: Manuel Pellegrini
Hiányzó: Eliseu (sérült)
Porto: Hélton – Danilo, Mangala, Otamendi, Alex Sandro – Lucho González, Fernando, Joao Moutinho – Varela, Jackson Martinez, James Rodriguez. Vezetőedző: Vítor Pereira
Hiányzó:
Az első mérkőzésen: 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik