BL: Hildebrand szerint mindkét meccsen jobbak voltak a Galatánál

2013.03.13. 09:20
A Schalke az isztambuli 1–1 után hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője után. A gelsenkircheni játékosok természetesen roppant csalódottak voltak.

„Nagy csalódás számunkra ez az eredmény, hiszen érzésem szerint mindkét mérkőzésen jobbak voltunk a Galatánál – kesergett Timo Hildebrand, a Schalke kapusa. – Az elsőgólnál olyan hibát követtünk el, amit nem lett volna szabad.”

„Az utolsó pillanatig hittünk a továbbjutásban. De talán túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, ráadásul az első félidőt teljesen átaludtuk” – mondta Julian Draxler, a németek középpályása. Jens Keller, a csapat edzője is az első félidőben elkövetett hibáknak tulajdonítja a kiesést.

„Az első félidő nem a miénk volt, utána azonban magunkra találtunk, és azt a teljesítményt nyújtottuk, amit az utóbbi hetekben. De az első félidei teljesítményünkre tényleg nincs magyarázat.”

„Európa legjobb nyolc csapata között vagyunk. Nagyon köszönöm a szurkolóinknak, akik vállalták az áldozatot, és elutaztak Németországba. Gratulálok játékosaimnak, mindegyikük megérdemli, hogy homlokon csókoljam őket. Az első félidőben egy remek európai csapat benyomását keltettük, mielőtt megkaptuk az első gólt, három tiszta helyzetünk is volt” – lelkendezett Fatih Terim, a Galatasaray rutinos szakvezetője.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
18 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46