BL: Xabi Alonso kikészült az MU elleni meccsen

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 08:03
A Manchester United elleni játékot szerdán a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén sérülten vállaló Xabi Alonso teljesen elkészült az erejével az 1–1-re végződő mérkőzésen, így kisebb kényszerszünet vár rá a Real Madridban.

„A szünetben már mondta, hogy a határon van, alig bírja, de vállalta a folytatást, és kihozta a maximumot magából, a 83. percben viszont nem volt választásunk, le kellett cserélni” – mondta José Mourinho vezetőedző, hozzátéve, ez a meccs nem tett jót a spanyol középpályás ágyéksérülésből való tökéletes felépülésének.

A rutinos középpályás nem utazott el hazája válogatottjával múlt héten Katarba, ahol a spanyolok Uruguayjal játszottak, majd nem volt benne a hétvégén a Sevilla elleni bajnokira nevezett madridi keretben sem. Mourinho elmondása szerint a Rayo Vallecano elleni bajnokin sem veti be (a trófeára ebben a sorozatban már nem esélyes a Real), s egészen a Barcelona elleni Király-kupa-elődöntő visszavágójáig, azaz február 27-éig pihentetni fogja.

A Manchester United elleni visszavágó március 5-én lesz az Old Traffordon.

 

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
Tegnap, 7:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53
Ezek is érdekelhetik