BL: Pellegrini szerint a Porto győztes gólja lesről született

2013.02.19. 23:40
A Porto Joao Moutinho révén egygólos előnybe került a Málagával szemben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ám Manuel Pellegrini, a spanyolok vezetőedzője szerint a győztes gólt lesállás előzte meg. Vítor Pereira, a Porto trénere viszont sajnálja, hogy csak egy gólt szerzett együttese.

„Tökéletes meccset produkáltunk, azt a csapatot láttam, amit mindig szeretnék, amely képes dominálni. Jó Málagával találkoztunk, ráadásul sikerült minimálisra visszaszorítanunk a támadásait. Sajnálom, hogy nem tudtunk még egy gólt szerezni, Málagában nehéz meccsre számítok” – nyilatkozta Vítor Pereira, a Porto vezetőedzője.

Ellenfele, a Málagát irányító Manuel Pellegrini szerint csapata képes megfordítani a párharcot.

„A visszavágón képesek lehetünk megfordítani a párharcot, ha úgy futballozunk, ahogy általában szoktunk. A támadásainkat illetően rendkívül gyengén teljesítettünk. A Porto sem volt igazán veszélyes, ráadásul Moutinho gólja lesről született. A Porto agresszív letámadása miatt nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Reményeim szerint otthon többet lesz nálunk a labda, s fordított lesz a játék képe, mint ma” – vélekedett Pellegrini.

 

Legfrissebb hírek

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
8 órája

Hétgólos meccsen pottyant ki a Király-kupából az Espanyol, majd azon melegében menesztette az edzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.27. 23:33

Gólt kapott a hajrában, továbbra is nyeretlen a Málaga

Spanyol labdarúgás
2026.10.23. 23:00

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2026.10.18. 20:46

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

A sereghajtó a 93. percben mentett pontot az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 23:08

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33