BL: szuperlatívuszokban beszélnek a Bayernről a németek

2013.02.19. 23:27
Fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát a Bajnokok Ligájában a német labdarúgócsapat, a Bayern München, amely a nyolcaddöntő első felvonásán idegenben két góllal nyert az Arsenal ellen.

„A mérkőzés zömében elképesztő teljesítmény nyújtottunk Európa egyik topcsapata ellen. Nem tartott sokáig a mérkőzés azon szakasza, amikor jobb volt az Arsenal, és akadt néhány helyzete. Ezt azért nem lehetett elkerülni” – értékelt a lefújást követően Toni Kroos.

„Az egész csapat fantasztikusan teljesített, és én is megtettem a magamét. Komolyan, szóhoz sem jutok…” – így Thomas Müller, akit az UEFA megválasztott a mérkőzés emberének.

„Jelen pillanatban nagyon magas szinten vagyunk, jó a keretünk és az előző évhez képest ismét fejlődtünk. Ma este nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé, de ettől még továbbra is koncentráltan kell futballoznunk. Az Arsenaltól erős kezdésre számítottunk, különösképp a mögöttük álló szurkolók biztatásának köszönhetően. Erre figyelmeztettük is egymást. Szerintem nagyszerűen szerepeltünk és nyilván a kétgólos előnynek köszönhetően jó helyzetből várhatjuk a visszavágót” – mondta a csereként beálló Arjen Robben.

Megszólalt Lukas Podolski, az egykori bayernes is, aki megtörte honfitársai remek sorozatát, hiszen a müncheniek az idén még nem kaptak gólt.

„Az eredmény önmagáért beszél, nincs mit megmagyarázni. A Bayern az első félidőben nagy nyomás alá helyezett minket, de a fordulás után képesek voltunk mi is helyzeteket kialakítani. Két góllal kikaptunk idehaza, innen nehéz lesz továbbjutni. Hülye kis gólokat kaptunk most, ennek nem lett volna szabad megtörténnie” – mondta a Bayernben egykoriban a hozzá fűzött reményeket be nem váltó csatár.

 

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:57

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48
Ezek is érdekelhetik