BL: az európai klubok nem támogatják Platini reformját

MTI MTIMTI MTI
2013.01.23. 14:44
Az Európai Klubok Szövetsége (ECA) nem támogatja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tervezett reformjait, amelyek szerint néhány éven belül 64 csapatosra bővítenék a Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát pedig megszüntetnék.

Az ECA 36 ország 87 klubjához intézett körkérdést, s a válaszadók 92 százaléka egyáltalán nem akar változtatást a két sorozatban.

„Ez az eredmény is azt bizonyítja, hogy a mostani formával elégedettek a klubok” – nyilatkozta Karl-Heinz Rumenigge, az ECA elnöke. Az egyesületek ugyanakkor támogatnák azt az elképzelést, hogy az aktuális Európa Liga-győztes a következő idényben a BL-ben indulhasson.

Michel Platini, az UEFA elnöke még novemberben nyilatkozta, hogy a BL-reformról 2014-ben szeretnének dönteni. A francia sportvezető főként azért szorgalmazza a változtatást, mert a BL 1.34 milliárd eurós bevételével hatszor akkora összeget hoz az UEFA konyhájára, mint az EL.

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

Új hátvéd a Bajnokok Ligája pályáján

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 18:17

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48