BL: Wenger a gólbírót kritizálta az első kapott gól miatt

2012.12.04. 23:16
Hiába vezetett, az Arsenal 2–1-re kikapott az Olympiakosz otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában. Arsene Wenger, az „ágyúsok" francia menedzsere kérdőre vonta az alapvonalon álló asszisztens szerepkörét, ugyanis véleménye szerint a görögök első gólja előtt szöglet helyett kirúgásnak kellett volna következnie.

„Az első görög találat előtt kirúgást kellett volna ítélni, ehelyett szöglet következett, amiből gólt kaptunk – fejtette ki véleményét Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Mégis mi haszna a kapu mellett álló játékvezetőnek? Ezt senki nem tudja. Rossz döntés volt, de ez ellen nem tudunk mit tenni.”Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – Mégis mi haszna a kapu mellett álló játékvezetőnek? Ezt senki nem tudja. Rossz döntés volt, de ez ellen nem tudunk mit tenni.”

„Érdekes mérkőzés volt, az első félidőben jól teljesítettünk, de a másodikat már nem bírtuk erővel. Sok játékosunk nincs hozzászokva ehhez a szinthez. Volt két-három lehetőségünk, hogy megszerezzük az újabb gólunkat, de nem jött össze, így várható volt, hogy bajba kerülünk. Ideális esetben nyilván az első helyen akartunk végezni a csoportban, de várjuk meg a sorsolást” – tette hozzá a francia szakember.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35