BL: Teljesítettük a missziót! - üzent Contének asszisztense

2012.12.05. 23:55
A Sahtar Doneck elleni 1–0-s győzelmével a Juventus csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A torinóiak másodedzője, Angelo Alessio főnökének, Antonio Contének üzent a találkozó után: a küldetés teljesítve, nyugodtan adja vissza a helyét felettesének.

„Nagy elégedettséggel tölt el, hogy teljesítettük ezt a misszót. Kivételes dolog, hogy nyertünk itt, és a csoport élén végeztünk. Köszönetet kell mondani a keretnek, hogy Antonio hiánya ellenére teljesen megfeleltek elvárásainknak” – nyilatkozta Alessio a lefújás után. Mint ismert, Conte eltiltása miatt az ősszel nem ülhetett a kispadon a BL-ben, a tavasszal viszont már újra irányíthat.

„Folyamatosan fejlődtünk a csoportkör folyamán, és végül a Chelsea elleni nagyszerű teljesítménnyel és a mai győzelemmel zártunk. Tudtunk mindent a Sahtarról, tudtuk, hogy elsősorban az egyéni teljesítményekre alapozza játékát, bár a kontráival okozott némi problémát. De azzal, hogy sikerült blokkolnunk a kreatív tengelyét, már nem volt olyan szervezett, így semlegesíteni tudtuk játékosait” – mondta a szakember.

„Száztíz százalékot adtunk ki magunkból ma este, és az utolsó pillanatokig rizikós volt a végkimenetel. Talán megérdemeltük volna, hogy még több gólt szerezzünk” – összegzett a meccs után Giorgio Chiellini.

„Igazán kellemetlen és paradox lenne, hogy a csoport élén végezve a Real Madriddal sorsolnának össze minket, de bizonyítottuk, hogy a Juventus mindenki ellen felveszi a versenyt” – tekintett előre a sorsolásra a védő.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16