BL: Ranieri maximálisan elégedett, a törökök bizakodnak

2011.11.22. 23:59
A labdarúgó Bajnokok Ligája 5. fordulójának B jelű kvartettjében az Internazionale 1–1-es döntetlent játszott a Trabzonspor otthonában, ezzel biztosan csoportelsőként végez. A többi csapat és a további továbbjutó sorsa az utolsó fordulóban dől el: az olaszok a CSZKA Moszkvát fogadják, a Trabzon a Lille vendége lesz.

„Hazai vereséggel kezdtük a sorozatot, szóval nem volt könnyű menet úgy továbbjutni, hogy egy forduló még hátravan – így a lefújás után Claudio Ranieri, az Inter edzője. – Elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével, akár veszíthettünk is volna, mert mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. Játékosaim hozzáállásával különösen elégedett vagyok, mert nem volt könnyű úgy pályára lépniük, hogy tudták, milyen kedvező eredmény született korábban a csoport másik mérkőzésén. Örülök Ricky Álvarez kiváló teljesítményének is. Néha úgy látszik a nézőtérről, hogy igen lassú játékos, főleg amikor cselezni akar, de hatalmas tehetség, és csak ez a gól hiányzott neki. Remekül futballozott, biztos vagyok benne, hogy így is folytatja. A BL-ben sokkal jobban megy nekünk, mint a Serie A-ban, remélem, átmentjük formánkat a bajnokságra is. Hazai pályán szépen szeretnénk búcsúzni az európai kupasorozattól erre az évre.″Claudio Ranieri, az Inter edzője. – Elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével, akár veszíthettünk is volna, mert mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. Játékosaim hozzáállásával különösen elégedett vagyok, mert nem volt könnyű úgy pályára lépniük, hogy tudták, milyen kedvező eredmény született korábban a csoport másik mérkőzésén. Örülök Ricky Álvarez kiváló teljesítményének is. Néha úgy látszik a nézőtérről, hogy igen lassú játékos, főleg amikor cselezni akar, de hatalmas tehetség, és csak ez a gól hiányzott neki. Remekül futballozott, biztos vagyok benne, hogy így is folytatja. A BL-ben sokkal jobban megy nekünk, mint a Serie A-ban, remélem, átmentjük formánkat a bajnokságra is. Hazai pályán szépen szeretnénk búcsúzni az európai kupasorozattól erre az évre.″

„Számomra az volt a legfontosabb, hogy a Trabzonspor pontot szerezzen, nem pedig az, hogy a hálóba találjak – mondta Halil Altintop, a Trabzonspor középpályása. – Fanatikusaink előtt igen szórakoztató, élvezetes mérkőzéssel rukkoltunk ki. Megmutattuk, milyen tapasztaltak is vagyunk, és a motivációnkra sem lehetett panasz. Ha így folytatjuk, továbbjutunk. Elégedettek vagyunk BL-beli teljesítményünkkel, hiszen nagyon sok csapattársamnak nem volt még rutinja ebben a sorozatban.″

„Óvatosabbnak kellett volna lennünk – értékelt a hazaiak kapusa, Tolga Zengin. – A futball a hibák játéka, csapatsportág, és a hibákat az egész csapat követi el. Nem szabad azzal törődnünk, hogy kivel játszunk a következő körben, három pontot kell szereznünk, ennyi az egész. A Lille győzelmével érdekes szituáció alakult ki a csoportban. Az utolsó kör dönt el mindent a továbbjutás kérdéskörében.″

 

 

Legfrissebb hírek

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
21 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36

Markgráf Ákos gólpasszt adott; Komoly verésbe szaladt bele a Getafe a Kl-ben

Konferencialiga
2026.10.22. 20:58