BL: A Bayern minden felállás szerint favorit a csoportban - Lahm

MTI MTIMTI MTI
2011.09.13. 07:00
A Freiburg felett aratott szombati 7–0-s Bundesliga-siker után szerdán, a Villarreal ellen jól szeretné kezdeni a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörét a Bayern München – erről beszélt Philipp Lahm, a bajorok csapatkapitánya.

„Úgy gondolom, nem szabad csillapítanunk ezt az eufóriát, amely most eltölt bennünket. De persze jól tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája más, mint a bajnokság" – mondta Philipp Lahm.

Miközben Jupp Heynckes, a bajorok vezetőedzője szerint a Manchester City a kvartett favoritja, Lahm úgy látja: ez a „cím" őket illeti meg.

„Mi vagyunk a Bayern München, így mi minden felállás szerint favoritok vagyunk. Ez talán akkor nem lenne így, ha a Barcelona is a csoportunkban lenne" – vélekedett a védő, aki szerint a jó Bundesliga-rajt és a tabellán elfoglalt első hely önbizalmat ad az együttesnek.

„Nemcsak az eredmények biztatóak, hanem az is, ahogyan játszottunk" – mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy elbizakodottságról szó sincs, hiszen tudják, a szezon még csak most kezdődött.

A BL A-csoportjában a Bayern, a Villarreal és a Manchester City mellett az olasz Napoli szerepel.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44
Ezek is érdekelhetik