Busquetsnek felelnie kell Marcelo lemajmozásáért

Vágólapra másolva!
2011.05.12. 17:27
null
Busquets (balra) nem tudta tartani a száját, kemény büntetést kaphat (Fotó: Action Images – archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy fegyelmi eljárást indított a Barcelona futballistája, Sergio Busquets ellen, akit rasszizmussal vádolnak. Az eljárást a Real Madrid által benyújtott bizonyítékok nyomán indították el.
A BARCA SZERINT NEM VOLT MAJMOZÁS
A Barcelona szóvivője, Toni Freixa a Barcelona Tv-nek elmondta, Sergio Busquets nem lemajmozta Marcelót, hanem azt mondta neki, hogy „nagy a pofája". A blancók által az UEFA-nak elküldött felvételeken az vehető ki, hogy Busquets azt kiáltja Marcelónak, hogy „mono, mono" (majom, majom), ám Freixa szerint a világbajnok játékos a „mucho morro" (nagy a pofa) kifejezést használta.

Sergio Busquetsnek sokba kerülhet a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő. A Barcelona középpályása ellen ugyanis rasszizmus vádjával fegyelmi eljárást indított az UEFA, és spanyol lapértesülések szerint öt BL-mérkőzésről is eltilthatják.

Mint beszámoltunk róla, a blancók feljelentést tettek a katalánok középpályása ellen egy videofelvétel alapján, amely a két csapat Bajnokok Ligája-elődöntőjének első mérkőzésén készült, és azt lehet kivenni rajta, hogy Busquets a „mono, mono” („majom, majom”) kifejezéssel provokálta Marcelót.

Az európai szövetség most a Real Madrid által benyújtott bizonyítékok alapján indította el az eljárást, amelyről vasárnap tárgyalnak, és hétfőn tudatják a Barcelonával a döntésüket.

Az UEFA kemény harcot folytat a rasszizmus ellen, így könnyen elképzelhető, hogy Busquets lemarad a Manchester United elleni május 28-i BL-döntőről, sőt az sem zárható ki, hogy a következő idényben csak a csoportkör végén léphet pályára újra a legrangosabb európai kupasorozatban.

„MAJOM, MAJOM” – BUSQUETS

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik