Busquetset nem büntették meg, játszhat az MU ellen

2011.05.16. 12:38
null
Busquets és a társak örülhetnek: a középpályás játszhat a Wembleyben (Fotó: Action Images – archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága nem találta bűnösnek a rasszizmussal vádolt Sergio Busquetset, a Barcelona középpályását, aki így játszhat a Bajnokok Ligája döntőjében a Manchester United ellen.

Eldőlt, hogy Sergio Busquets is pályára léphet a Wembleyben a Bajnokok Ligája fináléjában. Az UEFA fegyelmi bizottsága ugyanis úgy döntött vasárnapi tárgyalásán, hogy nem tiltja el a Barcelona játékosát.

Az európai szövetség ma tájékoztatta a hírről a katalánokat, akik így megnyugodhatnak, mivel már nem kell félniük alapemberük eltiltásától.

Az UEFA a múlt héten indított eljárást Busquets ellen, akit rasszizmussal vádoltak a Real Madrid egyik játékosával szemben.

Mint ismert, a „királyi gárda” jelentette fel a katalánok futballistáját azon felvételek alapján, amelyen az látszik, hogy Busquets odaszól Marcelónak a Real Madrid–Barcelona BL-elődöntőben.

A blancók szerint a világbajnok játékos a „mono, mono” (majom, majom) kifejezést használta, ám a gránátvörös-kékek kijelentették, Busquets csak azt mondta, hogy „mucho morro” (nagy a pofád).

BUSQUETS: MONO, MONO VAGY MUCHO MORRO?

Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
7 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56
Ezek is érdekelhetik