Mourinho: Egy kép többet mond minden szónál

Vágólapra másolva!
2011.04.29. 15:52
null
José Mourinho szerint helyette is beszélnek a felvételek (Fotó: Action Images)
Címkék
Nem akar a továbbiakban a szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében történtekről beszélni José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője, aki ellen a mérkőzés után tett nyilatkozatai miatt fegyelmi eljárást indított az európai szövetség (UEFA).

 

„Amit szerettem volna, azt már elmondtam” – fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján a portugál tréner.

„Egész egyszerűen azért nem akarok a továbbiakban beszélni az ügyről, mert egy kép többet mond minden szónál” – utalt az interneten közzétett fotókra és videókra, amelyek az azonnali piros lappal kiállított Real-játékos, Pepe ominózus szabálytalanságáról készültek.

„Aki az én szavaimat kritizálja, az a fényképek eredetiségét is kétségbe vonja, s azt kell hinnie, hogy ezeket a fotókat és videókat utólag módosították. Ezen kívül nincs mit mondanom.”

Mourinho a 2–0-ra elveszített szerdai találkozót követő sajtótájékoztatóján élesen kritizálta a játékvezetőt, valamint arra utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt részesíti különleges elbánásban a Barcelonát. A katalán klub csütörtökön bepanaszolta őt a kontinentális szövetségnél, a Real pedig pénteken nyújtott be panaszt a katalán klub játékosainak „sportszerűtlen magatartása miatt.”

Mourinho egyébként a pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az eset után még nagyobb vágyat érez arra, hogy a Real edzőjeként folytassa.

„A madridi mez fehér, ennek a színnek pedig jelentése van. Kiváló formában vagyok, az egészségem rendben van, s úgy dolgozom, ahogyan mindig is tettem” – mondta.

PEPE MÉGSEM ÉRTE EL DANIEL ALVEST? – A REAL MADRID ÁLTAL KÖZZÉTETT VIDEÓ
Legfrissebb hírek

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
7 perce

Keretet szűkített a vb-előselejtezőre készülő férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
13 perce

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
14 perce

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
17 perce

Európai kupamérkőzést pótolt be egy félprofi csapat 65 év késéssel

Minden más foci
23 perce

A spanyolok Barcelonába, a németek Münchenbe „adták el” Szoboszlaiék csapattársát

Angol labdarúgás
27 perce

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
45 perce

Távozik Veszprémből a bajnok futsalcsapat vezetőedzője

Egyéb csapat
52 perce
Ezek is érdekelhetik