Mourinho: Guardiola nyerjen egyszer BL-t, botrány nélkül!

Vágólapra másolva!
2011.04.28. 07:12
null
A két edző kézfogása még a mérkőzés előtt (Fotó: Reuters)
Címkék
Nehéz helyzetbe került a Real Madrid labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, miután az elődöntő első felvonását hazai pályán elveszítette 2–0-ra a Barcelonával szemben. José Mourinho, a királyiak edzője ezúttal is szokásos stílusában formálta meg véleményét. A portugál szakember már nem bízik a továbbjutásban, a katalánokat irányító Pep Guardiola azonban még nem írja le riválisukat.

 

BEPANASZOLJÁK MOURINHÓT AZ UEFA-NÁL?

A Barcelonánál azon gondolkodnak, hogy az UEFA fegyelmi bizottságánál panaszt tesznek José Mourinhóval szemben, mivel szerintük a Real Madrid edzőjének nyilatkozata sértő rájuk nézve.

Guardiola botrányos BL-győzelmei” mellett

a Barcánál Mourinho azon állítását is sérelmezik, amely szerint az UEFA segíti őket.

„Nem tudom, hogy az UNICEF támogatása vagy az UEFA-tisztséget betöltő Villarral ápolt jó kapcsolatuk miatt, esetleg azért, mert olyan nagyszerűek, de nagy hatalmuk van. A többieknek nincs esélyük ellenük” – hangzott a katalánok által kifogásolt eszmefuttatás.

 

„Fantasztikus csapatról beszélünk a Barcelonával kapcsolatosan, és most sem változtatom meg a véleményemet, de nem értem, hogy egy olyan kiegyenlített összecsapáson, mint amilyen a mai volt, hogy csinálhatott ilyet – utalt Wolfgang Stark játékvezetőre José Mourinho. – A bírónak a labdarúgásban éppen az esélyegyenlőséget kellene megadnia mindkét fél számára.”

Mourinho azért volt dühös, mert a német játékvezető 0–0-s állásnál kiállította Pepét, az emberelőnyt pedig kihasználták a katalánok.

„Úgy érzem, nincsenek továbbjutási esélyeink. De el kell mennünk Barcelonába, le kell játszanunk a visszavágót, már csak a büszkeségünk miatt is. Viszont Pepe nélkül, aki nem tett semmit, Sergio Ramos nélkül, aki szintén nem tett semmit, és az edző nélkül, aki nem tudott nyugodtan ülni a kispadon.”

„Ma bebizonyosodott, hogy a Barcelona ellen egyik csapatnak sem lehet esélye. Mert az UEFA nem hagyja, hogy a többi csapat játsszon ellene. Nem értem, miért.”

KATTINTSON  A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A
MÉRKŐZÉS GALÉRIÁJÁT! (FOTÓK: ACTION  IMAGES)
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS GALÉRIÁJÁT! (FOTÓK: ACTION IMAGES)

A portugál szakember azért előállt egyfajta összeesküvés-elmélettel, amelyben szerepet kapott az UEFA, a Barcelona és a katalánok karitatív mezszponzorációja. (A mezeken látható UNICEF az ENSZ Gyermekalapja, a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete, amelynek több mint 150 országban van programja.) De a végén Mourinho azért gratulált kollégájának, Guardiolának is – a maga módján.

„Josep Guardiola nagyszerű labdarúgóedző, akivel csapata megnyerte a Bajnokok Ligáját, de csak miután botrány volt a Stamford Bridge-en. És most, ha megint nyernek, a Bernabéuban volt a botrány. Guardiola megérdemli, hogy megnyerje a BL-t. Nagyon jó edző, tisztelem őt, és kívánom neki, hogy nyerjen egyszer BL-t – botrány nélkül.”

„Én nyertem már két BL-t, két csapattal. A Portóval egy olyan országnak, amely általában nem nyer, és az Interrel, amely ötven évet várt a sikerre. Egyikkel sem voltam favorit, de győztünk, munkával, büszkeséggel, erőfeszítéssel, verejtékkel.”

Guardiola – talán a korábbi, Mourinho által hangzatosan megvéleményezett nyilatkozatára gondolva – nem foglalt konkrét állást Pepe döntőnek bizonyuló kiállítását illetően, hogy szerinte jogos volt-e a piros lap vagy sem. Az esélyekről azonban beszélt: szerinte még nem dőlhetnek hátra.

„Wembley? Nem hisszük el magunkról, még sok a teendőnk – nyilatkozta a találkozó után is visszafogottan Guardiola. – Óvatosnak kell maradnunk. A bajnokságban közel vagyunk a célunkhoz, a Bajnokok Ligájában tiszteletet kell mutatnunk az ellenfelünk iránt. Nagyobb területet próbáltunk bejátszani, és felkészültünk, hogy az ellenfél mindig veszélyes akciókra képes.”

REAL MADRID–BARCELONA 0–2

 

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–BARCELONA (spanyol) 0–2 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 71 567 néző. V: Stark (német)
REAL MADRID: Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Raúl Albiol, Marcelo – Xabi Alonso, Pepe, L. Diarra – Özil (Adebayor, a szünetben) – Di María, C. Ronaldo. Vezetőedző: José Mourinho
BARCELONA: Víctor Valdés – D. Alves, Piqué, Busquets, Puyol – Xavi, Mascherano, S. Keita – Pedro (Afellay, 70.), Messi, Villa (Sergi Roberto, 91.). Vezetőedző: Pep Guardiola
Gólszerző: Messi (76., 87.)
Sárga lap: Arbeloa (40.), Sergio Ramos (53.), Adebayor (83.), ill. D. Alves (44.), Mascherano (57.)
Piros lap: José Pinto (a szünetben), Pepe (61.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik