BL: zártkapus meccsel büntették a Szpartakot a zsolnai balhé miatt

MTI MTIMTI MTI
2010.12.17. 20:28
Egy mérkőzés zárt kapuk mögötti megrendezését rótta ki szurkolói randalírozása miatt a Szpartak Moszkvára az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága, de a büntetést két évre felfüggesztette.  

A szankció annak nyomán született meg pénteken, hogy az orosz fővárosi csapat december 8-i, zsolnai Bajnokok Ligája-mérkőzésén rendbontás történt. A találkozó röviddel a kezdő sípszó után félbeszakadt, amikor a nézőtérről pirotechnikai eszközök repültek a pályára. A játékvezető az öltözőbe küldte a csapatokat. Az összecsapás 20 perc elteltével folytatódott, s végül a moszkvai gárda 2–1-es sikerével zárult. A vendégszurkolók közül néhányan a játéktérre is bejutottak, illetve agresszíven léptek föl a stadion alkalmazottaival szemben. A Szpartaknak 75 ezer eurós bírságot is fizetnie kell. Ibson, a moszkvai csapat kiállított játékosa két mérkőzésen nem léphet pályára az UEFA sorozataiban.

Az MSK Zilinának 5000 eurójába kerül, hogy öt játékosa sárga lapot kapott a mérkőzésen. A szlovákiai csapat befejezte kontinentális szereplését, a Szpartak Moszkva viszont az Európa Ligában menetelhet tovább.

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59
Ezek is érdekelhetik