Bajnokok Ligája: Raúl és Huntelaar is elégedett a győzelem után

2010.09.30. 14:58
A Schalke a Benfica legyőzésével megszerezte első pontjait a Bajnokok Ligája B-csoportjában. A gelsenkircheniek nyáron igazolt támadói, Raúl és Klaas-Jan Huntelaar elégedetten nyilatkoztak a Benfica 2–0-s legyőzése után.

„Fontos győzelem volt ez a számunkra, főleg azután, hogy az első meccsünkön vereséget szenvedtünk a Lyontól” –nyilatkozta a Benfica legyőzése után Raúl az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának.

„Két hazai meccsünk van hátra, és ez a győzelem növeli a hitünket a Hapoel Tel-Aviv előtti találkozó előtt. Jól játszottunk egy erős Benfica ellen, és megtettük az első lépést afelé, hogy bejussunk a következő körbe” – tette hozzá a spanyol támadó.

Raúl a Benfica ellen nem volt eredményes, azonban a másik, nyáron érkező gelsenkircheni támadó, Klaas-Jan Huntelaar betalált, első schalkés Bajnokok Ligája-gólját szerezve.

„Természetesen mindig szeretnék gólt lőni, de a legfontosabb az volt, hogy begyűjtsük a három pontot. Jelenleg a Benficának és nekünk is három pontunk van, a Lyonnak hat, szóval fontos volt a győzelem. Az utóbbi három mérkőzésünkön jól játszottunk, noha a portugálok elleni első félidőben talán kicsit türelmetlenek voltunk” – vélekedett a holland támadó.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58