A Schalkénál Raúltól várják a gólokat

Vágólapra másolva!
2010.09.14. 16:42
null
Raúlnak eddig nem volt sok sikerélménye a Schalkénél (Fotó: Action Images - archív)
A Schalke a Bajnokok Ligájában feledtetné szurkolóival a gyenge bajnoki szezonkezdetet, de a Lyon elleni találkozó még úgy sem ígérkezik könnyűnek, hogy a gelsenkirchenieknél lép pályára a sorozat történetének legeredményesebb gólszerzője, Raúl.

Azok után, hogy a Schalke Raúl és Klaas-Jan Huntelaar személyében két világklasszis támadót igazolt a nyári átigazolási szezonban, a gelsenkircheni szurkolók hatalmas csalódásként élték meg, hogy a „kékek” három vereséggel kezdték a német bajnokságot. Felix Magath együttese ma este a Bajnokok Ligájában a Lyon ellen javíthat, és a szurkolók elsősorban a spanyol csatártól várják a gólokat.

Elvégre 66 találatával Raúl a BL történetének legeredményesebb játékosa, és a lejátszott mérkőzéseket tekintve is előkelő helyen áll a rangsorban (132 találkozón lépett pályára az európai elitsorozatban, nála többször csak Paolo Maldini szerepelt a BL-ben, 139-szer).

„Egy álom válna valóra, ha ma este betalálnék. De még ennél is fontosabb, hogy nyerjen a csapat” – nyilatkozta Raúl a Bildnek. Magath mester hasonlóképpen vélekedett: „Remélem, hogy Raúl a Bajnokok Ligájára tartogatja első, tétmeccsen szerzett schalkés gólját.”

Ugyanakkor a Lyon ellen eddig sok babér nem termett a spanyol csatárnak, aki ez idáig hatszor lépett pályára a francia együttes ellen, de egyszer sem hagyta el győztesként a játékteret. „Az előző szezonban a Lyon ejtett ki minket a Real Madriddal a nyolcaddöntőben. Fizikailag nagyon erős játékosok alkotják a francia együttest, nem lesz könnyű mérkőzés” – idézte fel korábbi tapasztalatait a 102-szeres válogatott támadó, aki a másik új szerzemény, Huntelaar oldalán rohamozza majd az Olympique kapuját.

„Huntelaar nagyszerű játékos, remek csatárösztönei vannak. És hat hónapot már játszottunk is együtt Madridban. Sokra hivatott csatár” – dicsérte a holland válogatottban az Európa-bajnoki selejtezőkön remekül teljesítő társát Raúl.

A két klub még sohasem találkozott egymással az európai kupaporondon, azonban a Lyon gyakorta lépett pályára német csapatok ellen: az eddigi 23 mérkőzés mérlege pedig teljesen semleges: 10 Lyon-győzelem mellett 3 döntetlen és 10 német siker teszi teljessé a képet. Igaz, a legutóbbi emlék még fájdalmasan közeli: az Olympique az előző kiírás elődöntőjében a Bayern Münchentől szenvedett vereséget. A Schalke ezzel szemben mindössze három alkalommal találkozott francia ellenféllel, ezekből a meccsekből kettőt megnyert, egyet pedig elveszített.

A csoport másik mérkőzésén a portugál Benfica az Bajnokok Ligája csoportkörében újoncnak számító izraeli Hapoel Tel-Avivot fogadja.

 

 B-CSOPORT
OLYMPIQUE LYON (francia)–SCHALKE (német)
Lyon, Stade de Gerland, 20.45. V: Bebek (horvát)
A várható kezdőcsapatok:
LYON: Lloris – Réveillere, Lovren, Diakhaté, Kolodziejczak – Toulalan, Gonalons – Briand, Gourcuff, Bastos – Lisandro López. Vezetőedző: Claude Puel
SCHALKE: Neuer – Sarpei, Höwedes, Plestan, Schmitz – Jones, Moritz – Farfán, Rakitic – Raúl, Huntelaar. Vezetőedző: Felix Magath
 
BENFICA (portugál)–HAPOEL TEL-AVIV (izraeli)
Lisszabon, Estadio da Luz, 20.45. V: Nyikolajev (orosz)
A várható kezdőcsapatok:
BENFICA: Roberto – Maxi Pereira, Luisao, Luiz, F. Coentrao – Javi García – Martins, Aimar, Gaitán – Saviola, Cardozo. Vezetőedző: Jorge Jesus
HAPOEL TEL-AVIV: Enyeama – Antebi, Da Silva, Bondarv, Badir – Canada, Rocchi, Vermouth – Szahar, Sehter, Zehavi. Vezetőedző: Eli Guttman
 KÖVESSE AZ EREDMÉNYEK ALAKULÁSÁT AZ NSO–N!

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik