Bajnokok Ligája: a DVSC tizenkilenc játékossal indult el Tallinnba

2010.07.12. 10:52
Tizenkilenc játékossal hétfőn reggel útra kelt a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, a célállomás háromórás repülőutat követően Tallinn, ahol a hajdúságiak kedden 18 órától az észt Levadia ellen játszanak a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén.

A debreceniek honlapja (dvsc.hu) arról számolt be, hogy nem tart az együttessel a sérüléssel bajlódó Laczkó Zsolt, valamint Dajan Simac, továbbá a sérülését követően még nem százszázalékos Bernáth Csaba. De nincs ott az utazó keretben Bodnár László sem, aki minden bizonnyal új csapatban folytatja pályafutását.

A csapat a Meriton Conference and Spa nevű négycsillagos hotelben száll meg. Este hat órakor a mérkőzés helyszínén, a Kadrioru Stadionban lesz edzés, akkor derül ki, hogy kikre számít majd a szakmai stáb. A Levadia–DVSC-TEVA BL-selejtező után indul vissza a csapat, magyar idő szerint 22.20-kor száll fel a gép Tallinnból.

A DVSC TALLINNBA UTAZÓ KERETE 
Kapusok: Mindaguas Malinauskas, Verpecz István.
Mezőnyjátékosok: Fodor Marcell, Komlósi Ádám, Mirszad Mijadinoszki, Nagy Zoltán, Szűcs István, Bódi Ádám, Czvitkovics Péter, Dombi Tibor, Kiss Zoltán, Luis Ramos, Rezes László, Szakály Péter, Varga József, Yannick Mbengono, Adamo Coulibaly, Kabát Péter, Szilágyi Péter.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
6 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
8 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
19 órája

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
21 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.02. 10:28

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58