DVSC: kapusokat, védőket és középpályásokat is kihallgattak

2010.05.21. 15:06
A Nemzeti Sport információi szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) munkatársai által kihallgatott nyolc debreceni játékos között kapusokat, védőket és középpályásokat is találunk.

A lavinát a német ARD televíziós csatorna Fakt című műsora indította el, amely azt állította: értesülései szerint „legalább egy mérkőzés" bundagyanús a Bajnokok Ligája mostani idényében, és nem zárható ki, hogy érintett a DVSC is.

Információnk szerint ezúttal a Fiorentina ellen nevezett csapatból – a találkozót 4–3-ra nyerték meg az olaszok a Puskás-stadionban – meghallgatták Bodnár Lászlót, Czvitkovics Pétert, Laczkó Zsoltot, Mészáros Norbertet, Djordje Panticsot, Vukasin Polekszicset, Szélesi Zoltánt valamint Varga Józsefet.

Az UEFA munkatársai szerint komolytalan ügyben nemigen rendelnek el vizsgálatot. Márpedig nemcsak Bartha Csaba sportigazgató, hanem az európai szervezet szóvivője is megerősítette az ARD televízió Fakt című műsorának értesülését, amely szerint debreceni játékosokat hallgattak meg fogadási csalás ügyben az Újpest elleni bajnoki előtt két nappal.

Legfrissebb hírek

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
2 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
4 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
13 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
16 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:48

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01