Spanyol panasz Mourinho és a bíró barátságára

2010.04.23. 12:34
null
A barcelonaiak élesen támadják a portugál játékvezetőt (fotó: Action Images)
A katalán Sport című lap cikke szerint a nemzetiségen felül több érdekes összefüggés is felfedezhető José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője és Olegário Benquerenca, a fekete-kékek Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntőjét dirigáló játékvezető, illetve döntései között.

A barcelonai labdarúgócsapathoz közel álló – így a témában értelemszerűen nem elfogulatlan – forrás szerint a két portugál már tíz éve jól ismeri egymást, baráti kapcsolatot ápolnak. Ismeretségük kezdetét még arra az időszakra datálja a Sport, amikor a 2001–2002-es szezonban Mourinho az Uniao de Leiria együttesénél dolgozott. Benquerenca leiriai kötődésű, ott él és dolgozik.

OLEGÁRIO BENQUERENCA
Az 1969-ben született játékvezető hazájában már nagyon fiatalon, 26 évesen az országos keret tagja, lett. 2001 óta FIFA-kerettag, a 2008-as Eb-n tartalék-játékvezetőként vették számításba, civilként biztosítási ügynökként dolgozik. 2004. január 25-én ő volt a játékvezető, aki Fehér Miklós tragikus halála előtt néhány másodperccel felmutatta a magyar játékosnak a sárga lapot.
A szintén katalán COM Radio is nyomozásba fogott, és arra derített fényt, hogy az edző és a játékvezető ugyanabba az étterembe járt, más források azt is tudni vélik, hogy Mourinho ismerte a játékvezető korábbi párját is.

A Sport arról ír, hogy a sípmester elsősorban annak köszönheti nemzetközi sikereit, hogy kiváló kapcsolatot ápol a nemzetközi szövetség tagjaival, a lap szerint így nem meglepő az sem, hogy a játékvezető a nyáron jó eséllyel pályázik a dél-afrikai világbajnoki részvételre is.

A cikk kiemeli, 2004-ben a Mourinho irányította Porto úgy nyerte meg a portugál bajnoki címet, hogy a Benfica elleni mérkőzésen a lisszaboniaknak nem adtak meg egy gólt, amikor a labda a gólvonal mögé pattant. A mérkőzést Benquerenca vezette, akkor kapta hazájában a „Tolvaj” gúnynevet.

Több spanyol lap és szurkoló szerint a portugál játékvezető elfogultan bíráskodott a keddi Bajnokok Ligája-elődöntőn, amelyen az Internazionale 3–1-re győzte le a BL-címvédőt.
Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
23 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03