BL: augusztustól három éven át a TV2 sugározza a meccseket

2009.04.29. 12:02
Labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzéseket sugároz augusztustól három éven át a TV2 – jelentette be Várdy Zoltán, a tévécsatorna vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón.
A kereskedelmi tévé kedd esténként a legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzést fogja élőben közvetíteni, majd összefoglalót ad a többi aznapi találkozóról. Az országos lefedettségű csatorna a BL selejtezőjének utolsó körében kapcsolódik be, s a 2009-10-es idényben összesen 18 összecsapást – közte az európai Szuperkupa-döntőt és a BL-finálét - sugároz egyenesben. Az első közvetítési nap 2009. augusztus 18. lesz. A TV2 ezen felül ősztől megszerezte valamennyi BL-mérkőzés internetes közvetítési jogát is. Várdy Zoltán hangsúlyozta: a csatorna kiemelkedő jelentőséget fordít majd a BL-mérkőzések promóciójára. Az élő közvetítések és összefoglalók mellett felvezető és magazinműsorokkal is jelentkezik majd a csatorna, s már a találkozók előtti napon igyekszik helyszíni tudósításokkal beszámolni a hangulatról. A kommentátorok személye még nem dőlt el, de a vezérigazgató azt ígérte, hogy a BL színvonalához illő, első osztályú csapat vesz majd részt a műsorok közvetítésében. Az már biztos, hogy Németh Balázs, a Tények műsorvezetője tagja lesz a gárdának. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar érdekeltségű mérkőzések elsőbbséget élveznek majd a csatorna közvetítési politikájában, s olyan nem fordul elő, hogy egy találkozó hosszabbítását ne láthassák élőben a nézők. A TV2 nagyobb nézettséget, több férfi nézőt és emelkedő reklámbevételt remél a stratégiaváltástól.
Legfrissebb hírek

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
16 órája

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08
Ezek is érdekelhetik