Kapusát okolja a vereségért a kolozsváriak olasz trénere

Vágólapra másolva!
2008.11.27. 10:30
Mind a védelmet, mind kapusát meglehetősen élesen kritizálta Maurizio Trombetta, a CFR Cluj trénere az európai kupabúcsút hozó, AS Roma elleni meccs (1–3) után. A kolozsvári vasutascsapat saját naivitásának csapdájába esett, a rutinos „farkasok” pedig remekül kihasználták lehetőségeiket. Bordeaux-ban értékes pontot szerzett a Chelsea, de elvesztette a kiállított Frank Lampardot, és nem tudta biztosítani továbbjutását – igaz, a CFR ellen hazai pályán a középpályás nélkül is ők az esélyesek. Az A-csoportból még három csapat továbbjuthat.
Háromszor örülhettek a Roma játékosai Kolozsváron
Fotó: Reuters
Háromszor örülhettek a Roma játékosai Kolozsváron
Háromszor örülhettek a Roma játékosai Kolozsváron
Fotó: Reuters
Háromszor örülhettek a Roma játékosai Kolozsváron

Saját naivitása csalta csapdába a Kolozsvárt – a legtöbb lap így értékeli a szerdai CFR Cluj–AS Roma Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést. A „Csefere” hiába játszott bátran és időnként kifejezetten jól az első félidőben, a hazaiak hibáit kíméletlenül kihasználó Roma 3–1-re győzött, és vezeti az utolsó kör előtt a csoportot. A 6. fordulóban kőkemény ütközet várható a Roma–Bordeaux-n, míg a Chelsea-nek Lampard nélkül kell győznie az erdélyiek ellen.

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Roma 5 3 2 10–6 +4 9
2. Chelsea 5 2 2 1 7–4 +3 8
3. Bordeaux 5 2 1 2 5–9 –4 7
4. CFR 5 1 1 3 4–7 –3 4
„Jól játszottunk, jól kezdtünk, és megvoltak a lehetőségeink is. Az első bekapott gól nagyon rosszkor jött és megzavarhatta a játékosaimat, akik a félidő hajrájára ismét feljavultak. Partiban voltunk egy nagycsapattal, fontos, hogy a fiúk nem adták fel kétgólos hátrányban sem” – nyilatkozta a Cluj edzője, Maurizio Trombetta.

A tréner nem rejtette véka alá véleményét: úgy vélte, hogy a válogatott kerettag kapus, Eduard Stancioiu hibái döntő szerepet játszottak a végeredmény kialakulásában.

„Az első gólért kollektív a felelősség, a hátvédsor és a kapus is hibázott. Sajnos nem az volt Stancioiu egyetlen hibája” – mondta.

A Roma győzelmével vezeti a csoportot, de ha az utolsó körben kikap a Bordeaux-tól, bajba kerülhet – Luciano Spalletti fiainak az utolsó pillanatig koncentrálniuk kell.

„Irányítani tudtuk a meccset, főleg ezért nyertünk. Bátrak voltak a játékosaim, jól tartották a labdát, végig odafigyeltek, és megérdemelt győzelmet arattunk. 2–0 után nem tudtuk megakadályozni a CFR-t a szépítésben, de a harmadik góllal gyakorlatilag lezártuk a meccsek. Rómában három pontot akarunk szerezni a közönség támogatásával” – mondta a tar mester, aki egy játékosára külön is kitért.

„Igazán örülök Brighi teljesítményének, az utóbbi hetekben nagyon sokat segít a csapatnak, a gólok pedig meghozzák az önbizalmát is.”

A Chelsea fontos pontot szerzett Franciaországban, de győzelemmel a továbbjutást is biztosíthatta volna – nem csoda, hogy mérges volt a meccs után Luiz Felipe Scolari.

„Ostoba gólt kaptunk, az első találatot szöglet után, mióta én a Chelsea-nél vagyok. Megszereztük a vezetést, és könnyen megnyerhettük volna a meccset, ehhez képest ajándékba adtunk egy pontot. Bosszantó, de a sorsunk a saját kezünkben van. Lampard nélkül is 75 százalék esélyünk van a Cluj ellen” – nyilatkozta.

A Bordeaux vezetőedzője, Laurent Blanc elégedetten summázott a meccs után.

„Mindenki azt hitte, simán továbbjut a Chelsea és a Roma, de az utolsó kör előtt még egy név ott van a versenyben – a Bordeaux-é. És ez a legfontosabb.”

CFR CLUJ–ROMA 1–3

0–1



0–2



1–2



1–3


BORDEAUX–CHELSEA 1–1

0–1



1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik