Világbajnok brazillal készül a San Marinó-i Murata a Göteborg ellen

2008.07.15. 18:00
Kedden és szerdán az első selejtezőkör első mérkőzéseit rendezik a Bajnokok Ligájában, a főtáblára kerüléshez azonban a jövő heti visszavágón továbbjutóknak további két ellenfélen is túl kell jutniuk.
Aldair újra nemzetközi színtérre lép
Fotó: Imago (archív)
Aldair újra nemzetközi színtérre lép
Aldair újra nemzetközi színtérre lép
Fotó: Imago (archív)
Aldair újra nemzetközi színtérre lép

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének résztvevői között nincs említésre méltó együttes; a szabályt erősítő egyik kivétel a 2005-ben az elitligáig menetelő Artmedia Petrzalka mellett két korábbi európai kupagyőztest is találunk, a zágrábi Dinamót és a Göteborgot.

Előbbi 1967-ben, utóbbi 1982-ben és 1987-ben hódította el az UEFA-kupa (a hatvanas években még VVK) trófeáját, és érdekességképpen arról is emlékezzünk meg, hogy mindkét együttes első trénere magyar volt: a horvátoknál Bukovi Márton, a svédeknél Bródy Sándor alapozta meg a későbbi sikereket.

Az újabb dicsőséghez vezető úton ezúttal a zágrábiakra vár valamivel nehezebb feladat, ők ugyanis a legnépszerűbb (és legsikeresebb) északír csapattal mérkőznek, igaz, a skandináv együttes ellenfele is minden követ megmozgatott, hogy felnőjön a feladathoz.

A háromszoros San Marinó-i bajnok Murata még Romáriót is megpróbálta magához csábítani a kilencvenes években Európa élvonalához tartozó svédek elleni meccsekre, ám a brazil csillag családi okokra hivatkozva végül nemet mondott a nem mindennapi ajánlatra.

Világbajnokban viszont így sem lesz hiány a fekete-fehéreknél: a védelmet a 2007 nyarán szerződtetett 42 éves Aldair vezetheti hadba.

BL, ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK

JÚLIUS 15. (KEDD)
Inter Baku (azeri)–Rabotnicski (macedón)
Llanelli (walesi)–Ventspils (lett)
Santa Coloma (andorrai)–FBK Kaunas (litván)
Tampere United (finn)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Valur Reykjavík (izlandi)
Anorthoszisz Famagusta (ciprusi)–Pjunik Jereván (örmény)
Dudelange (luxemburgi)–Domzale (szlovén)
Dinamo Tirana (albán)–Modrica (bosnyák)
Valletta (máltai)–Artmedia Bratislava (szlovák)
Murata (San Marinó-i)–Göteborg (svéd)

JÚLIUS 16. (SZERDA)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–NSÍ Runavík (feröeri)
Aktobe (kazah)–Serif (moldovai)
Drogheda United (ír)–Levadia (észt)
Linfield (északír)–Dinamo Zagreb (horvát)
Legfrissebb hírek

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik