Nem lőtt gólt, de továbbment az Arsenal, a Sevilla idegenben nyert

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 23:02
A H csoportban gólnélküli döntetlent hozott a Slavia és a cseheket az Emiratesben 7-0-ra legyőző Arsenal összecsapása, a londoniak azonban így is továbbjutottak. A másik mérkőzésen a Sevilla Renato két góljának köszönhetően magabiztosan verte a Steauát. A londoni együttes ebben a szezonban először nem tudott nyerni a BL-ben, beleértve a selejtezőket is. Ugyanakkor továbbra is Arsene Wenger vezetőedző gárdája és a Barcelona mondhatja csak el magáról, hogy még gólt sem kapott a jelenlegi sorozatban.
Theo Walcott (balra) és Zidro Tavares párharca Prágában
Imago
Theo Walcott (balra) és Zidro Tavares párharca Prágában
Theo Walcott (balra) és Zidro Tavares párharca Prágában
Imago
Theo Walcott (balra) és Zidro Tavares párharca Prágában


SLAVIA PRAHA–ARSENAL

A cseheket minden bizonnyal fűtötte a visszavágási vágy az Emirates Stadionban elszenvedett 7-0-s vereségért.

A hazaiak keveset birtokolták labdát, az első játékrészben, de ennek ellenére tartották a lépést a tartalékos együttessel kiálló angolokkal, igaz végül egyik csapatnak sem sikerült gólt szereznie az első negyvenöt percben.

A csapatok a második félidőben sem törték meg a gólcsendet, de a továbbjutáshoz az egy pont is elegendő volt Arsene Wenger alakulatának.

STEAUA–SEVILLA

Az immáron Manolo Jiménez által dirigált spanyolok is a továbbjutásért hajtottak és már az első félidő elején elsöprő mezőnyfölényben játszottak, majd Renatónak köszönhetően a sok helyzetből a 25. percben végül gól lett. Robinson Zapata kapus először még védte Christian Poulsen fejesét, de a kipattanóra érkező brazil játékossal szemben már tehetetlennek bizonyult.

A fordulás után nem igazán változott a játék képe, majd a hatvanötödik percben ismét Renato villant, a középpályás Jesus Navas beadásából szerzett fejesgóljával megduplázta az andalúz gárda előnyét. A Sevilla győzelmével nagy lépést tett a továbbjutás irányába, az "ágyúsokkal" döntetlenező Slaviának már csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra.

BAJNOKOK LIGÁJA, H CSOPORT 4. FORDULÓ


Helyszín: Prága, Petr Dolezal Stadion
Játékvezető: Bertrand Layec (francia)
Asszisztensek: Christian Toison, Eric Dansault (franciák)

SLAVIA ARSENAL
1 Vorel 24 Almunia
19 Krajcik 8 L. Diarra
3 Brabec 17 Song
4 Hubácek 10 Gallas
12 Drizdal 22 Clichy
17 Suchy 32 Walcott
11 Smicer 19 Gilberto Silva
5 Svec 15 Denílson
2 Tavares 2 Diaby
16 Pudil 9 Eduardo
14 Senkerik 26 Bendtner
Vezetőedző: Vezetőedző:
Karel Jarolim Arsene Wenger

Csere: Smicer h. Kalivoda (64.), Senkerik h. Ivana (77.), Pudil h. Jablonsky (90.) ill. Bendtner h. Adebayor (78.), Eduardo h. Eboué (81.)
Sárga lap: Tavares (41.), Svec (47.), Krajcik (72.), Pudil (84.), ill. G. Silva (23.), L. Diarra (52.), Denílson (82.)

BAJNOKOK LIGÁJA, H CSOPORT 4. FORDULÓ


Helyszín: Bukarest, Ghencea Stadion
Játékvezető: Herbert Fandel (német)
Asszisztensek: Carsten Kadach, Volker Wezel (németek)

STEAUA SEVILLA
1 Zapata 1 Palop
13 Emeghara 4 Daniel Alves
3 Goian 15 Mosquera
5 Rada 3 Dragutinovics
15 Nesu 11 Renato
16 Nicolita 20 De Mul
8 Petre 8 Poulsen
20 Lovin 7 Jesus Navas
26 Croitoru 21 S. Keita
10 Dica 6 Adriano
19 Iacob 15 Kanouté
Vezetőedző: Vezetőedző:
Marius Lacatus Manuel Jiménez

Gólszerzők: Renato (25., 65.)
Csere: Croitoru h. Badea (46.), Iacob h. Surdu (61.), De Mul h. Diego Capel (63.), Kanouté h. L. Fabiano (69.), Jesus Navas h. Hinkel (89.)
Sárga lap: Emeghara (20.), Rada (56.) ill. Kanouté (20.), Adriano (54.)

A H CSOPORT ÁLLÁSA:

1. Arsenal 4 3 1 0 11-0 +11 10
2. Sevilla 4 3 0 1 8-6 +2 9
3. Slavia Praha 4 1 1 2 4-12 -8 4
4. Steaua Bukarest 4 0 0 4 2-7 -5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik