A norvég bajnok megoldhatatlan feladat elé állította a ”kékeket”

Vágólapra másolva!
2007.09.18. 22:53
A Bajnokok Ligája csoportkörének rajtján a B jelű kvartett óriási szenzációja: a Chelsea leégett Londonban, Jose Mourinho agyonsztárolt társulata csupán döntetlenre volt képes a Rosenborg ellen. A Valencia idegenben fektette két vállra a Schalkét.
Seva pontosan bólintott, sovány vigasz, döntetlen Londonban
Reuters
Seva pontosan bólintott, sovány vigasz, döntetlen Londonban
Seva pontosan bólintott, sovány vigasz, döntetlen Londonban
Reuters
Seva pontosan bólintott, sovány vigasz, döntetlen Londonban

Sokadszor is beigazolódni látszott az a tézis, hogy egy sztárcsapat attól még nem gyűjti be feltétlenül a három pontot, ha tizenegy klasszis vonul ki a gyepszőnyegre. A norvég bajnok nem az áldozati bárány szereplőválogatására érkezett a Stamford Bridge-re.

Knut Törum tanítványai ezt az első perctől kezdve bizonyították a jóval esélyesebbnek tartott rivális otthonában. José Mourinho a sorozat megnyerésére is esélyes társulata ugyan meddő mezőnyfölényben játszott, de a Malouda, Kalou, Sevcsenko támadóalakzat nem tudott a rendre visszazáró északiak védelme mögé kerülni.

A Rosenborg erejének nagy részét ugyan a védekezés emésztette fel, de a rendkívül agilis Traoré, Koné kettős Petr Cech kapuja előtt is hatékonyan tüsténkedett. A 24. percben elnémult a londoni aréna közönsége, ekkor ugyanis már 0-1 állt az eredményjelzőn, Koppinen egy pontrúgás után a kapuba továbbított.

A vezetés birtokában még inkább visszazárt a Rosenborg, így fel volt adva a lecke a háromszoros angol bajnoknak. Kettőzött erővel küzdött, sorra vezette támadásait a házigazda, de a félidőből hátralévő időben nem tudta gólra váltani a fölényt.

A szünet után sem változtak a szerepek, nyomott a Chelsea, a Rosenborg pedig hősiesen őrizte bástyáit. Az 54. percben megtört az átok, egyenlített a vendéglátó. Sevcsenko az 54. percben fejjel vette be Hirschfeld kapuját. Minden kezdődött elölről. A lefújásig szakadatlanul rohamoztak a ”kékek”, eredmény nélkül. Norvég bravúrdöntetlen a Chelsea otthonában. Trondheimben kezdődhet a fieszta.

A B jelű kvartett másik mérkőzésén a Valencia Gelsenkirchenben fektette két vállra a Bundesliga tavalyi ezüstérmesét, a Schalkét. A mérkőzést eldöntő találat Neuer kapus kapitális hibájából született.

BAJNOKOK LIGÁJA

B CSOPORT, 1. FORDULÓ:
CHELSEA-ROSENBORG 1-1 (0-1)
Helyszín: London, Stamford Bridge
Nézőszám: 37000
Játékvezető: Duhamel (francia)

Chelsea Rosenborg
1 Cech 13 Hirschfeld
35 Belletti 6 Strand
26 Terry 5 Basma
33 Alex 2 Koppinen
3 A. Cole 33 Dorsin
10 J. Cole 15 Skjelbred
5 Essien 27 Sapara
4 Makelele 10 Riseth
15 Malouda 19 Tettey
21 Kalou 20 Traoré
7 Sevcsenko 7 Koné
Menedzser: Vezetőedző:
José Mourinho Knut Törum
Gólszerzők: Koppinen (24.), Sevcsenko (53.).
Csere: Basma h. Kvarme (46.), Sapara h. Ya (69.), A. Cole h. Ben Haim (74.), J. Cole h. Wright-Phillips (74.), Skjelbred h. Iversen (85.)
Sárga lap: Dorsin (66.), Essien (66.), Koné (89.).


BAJNOKOK LIGÁJA, B CSOPORT, 1. FORDULÓ

SCHALKE-VALENCIA 0-1 (0-0)
Helyszín: Gelsenkirchen, Veltins Arena
Nézőszám: 53591
Játékvezető: Wegereef (holland)

Schalke Valencia
1 Neuer 1 Canizares
18 Rafinha 23 Miguel
2 Westermann 4 Albiol
5 Bordon 5 Marchena
24 Pander 24 Moretti
8 Ernst 6 Albelda
13 Jones 15 Helguera
14 Asamoah 10 Angulo
10 Rakitic 21 Silva
19 Halil Altintop 9 Morientes
22 Kuranyi 7 Villa
Vezetőedző: Vezetőedző:
Mirko Slomka Quique Sanchez Flores
Gólszerzők: Villa (63.).
Csere: Asamoah h. Özil (61.), Halil Altintop h. Lövenkrands (73.), Rafinha h. Grossmüller (73.), Angulo h. Joaquin (75.), Morientes h. Arizmendi (80.), Villa h. Sunny (90.)
Sárga lap: Albelda (26.), Marchena (52.), Bordon (69.), Grossmüller (76.), Moretti (90+2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik