A Valencia edzője nem elégedett a háromgólos győzelemmel

Vágólapra másolva!
2007.08.15. 17:32
A Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a magyar bajnok Debrecent 1-0-s összesítéssel búcsúztató svéd Elfsborg a spanyol bajnoki negyedik helyezett Valencia otthonában lépett pályára és szenvedett sima, háromgólos vereséget. A spanyol gárda szakmai vezetője, Quique Sánchez Flores azonban egyáltalán nem elégedett győztes csapatának játékosaival.
Vicente (jobbra, Valencia) és Björck (Elfsborg) párharcát a spanyol nyerte
Reuters
Vicente (jobbra, Valencia) és Björck (Elfsborg) párharcát a spanyol nyerte
Vicente (jobbra, Valencia) és Björck (Elfsborg) párharcát a spanyol nyerte
Reuters
Vicente (jobbra, Valencia) és Björck (Elfsborg) párharcát a spanyol nyerte

A találkozón a folytatásra jócskán rányomta a bélyeget a házigazda spanyolok korai vezető gólja: Vicente már a hatodik percben beköszönt az eleve jóval esélytelenebbnek tartott vendégeknek.

„Rengeteg gólhelyzetet dolgoztunk ki - nyilatkozta a találkozót követően Quique Sánchez Flores -, de a befejezések nem voltak tökéletesek. Ettől függetlenül az eredmény igazságosnak mondható, és tulajdonképpen a háromgólos előnnyel is elégedett vagyok, hiszen az számunkra megfelelő biztosítékot ad a továbbjutásra a visszavágó előtt.”

„Nem tetszett viszont, hogy nem bizonyultunk elég elszántnak. Úgy érzem, sikerült megfelelően motiválnom a csapatot a szünetben, így további gólokkal tudtuk növelni előnyünket és akkor már jobban is játszottunk. A visszavágót sem kötelező jellege miatt tudjuk le, hanem győzni megyünk Svédországba is, mert mindegyik győzelem erőt és önbizalmat ad nekünk a folytatásra.”

A spanyol szakvezető örül, hogy a hosszú sérülésből felépülő Vicente és Baraja jó játékkal és győztes mérkőzésen tért vissza. Ezzel szemben a svédeknek nem sok okuk akadt az örömre.

„A Valencia a világ legjobb klubjainak egyike - mondta udvariasan Magnus Haglund, a svédek vezetőedzője -, amely jó eséllyel pályázik aranyéremre a spanyol bajnokságban. Nincs sok sanszunk a visszavágón, de a labdarúgásban bármi megtörténhet és mi azon leszünk, hogy ezt megpróbáljuk elérni. A védelmünk elfogadhatóan játszott, de támadásban egyáltalán nem tudtunk helyzeteket kialakítani.”

Az Elfsborg ellen a magyar bajnokcsapat 180 perc - plusz hosszabbítás – alatt nem tudott érvényes gólt szerezni. A svédországi visszavágón Kouemaha gólját a kapus akadályoztatása miatt nem adta meg a játékvezető, pedig azzal minden bizonnyal legalább a hosszabbítást kiharcolta volna Miroslav Beránek együttese.

A hajdúsági játékosok úgy nyilatkoztak kiesésüket követően, hogy egy velük azonos szinten lévő együttes ellen kellett búcsúzniuk.

Az okokat keresve a csapat meghatározó, fiatal játékosa Dzsudzsák Balázs tapintott rá leginkább a lényegre: a szívós és jó fizikai adottságokkal rendelkező, de ezen kívül technikában és taktikában semmi különöset nem mutató svédek ellen nem volt lehetőségük olyan tempójú játékra, mint amilyenhez a magyar élvonalban hozzá vannak szokva.

A Debrecen tavaly a Rabotnicski, idén az Elfsborg ellen búcsúzott el a nemzetközi porondtól rögtön az első nekifutásra, így viszont még az UEFA-kupában sem vigasztalódhatnak.

Ahogy tavaly a macedónok, úgy idén a svédek sem okoznak túl sok fejtörést esélyesebb ellenfeleiknek a BL-selejtező harmadik fordulójában.

A Rabotnicskit a francia Lille 4-0-s összesítéssel búcsúztatta - 3-0 otthon, 1-0 az idegenbeli visszavágón -, a Valencia ellen az Elfsborg is megkapta a maga hármasát elsőre.

A macedónokat aztán már az UEFA-kupában a svájci Basel ütötte ki 7-2-re, valószínű a 2007-2008-s sorozatban a svédek sem lesznek ott a sorozat végelszámolásánál.

Mindeközben az Elfsborg ellen biztos sikert arató spanyol csapat edzője amiatt elégedetlen, mert csapata félgőzzel játszott… Pedig a svédek minden bizonnyal őket is keményen, szorosan fogták. A spanyolok viszont technikai és fizikai képzettségüket érvényre juttatva ráerőltették akaratukat az ellenfélre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik