Észak-ír vagy svéd csapat lehet a Loki ellenfele a BL-selejtezőben

2007.06.29. 13:12
Észak-ír vagy svéd ellenfele lehet a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A sorsolást pénteken délben tartották Nyonban, és aszerint a Loki Linfield – Elfsborg párharc győztesével küzdhet majd meg a továbbjutásért.
A debreceniek a tavasszal még a bajnoki címet ünnepelték, azonban most a BL-ben is nagyot kéne alakítaniuk
A debreceniek a tavasszal még a bajnoki címet ünnepelték, azonban most a BL-ben is nagyot kéne alakítaniuk
A debreceniek a tavasszal még a bajnoki címet ünnepelték, azonban most a BL-ben is nagyot kéne alakítaniuk
A debreceniek a tavasszal még a bajnoki címet ünnepelték, azonban most a BL-ben is nagyot kéne alakítaniuk

A svéd vagy az észak-ír bajnok lehet a Debrecen ellenfele, a második selejtezőkörben. A Lokinak így nem lesz könnyű feladata, hiszen az első kör ezen összecsapását nagy valószínűséggel az Elfsborg nyeri, amely nem lesz könnyű feladat a magyar bajnok számára.

"A 14 lehetséges riválisból hármat szerettünk volna elkerülni, a lengyel, az izraeli és a svéd bajnokot - Szima Gábor, a Lokit működtető zrt. Elnöke az MTI-nek. - Sajnos alaposan belehúztunk, hiszen aligha kell bizonygatni, hogy az észak-íreken bizonyosan túllépő Elfsborg milyen színvonalat képvisel. Jobban örültünk volna, ha a többiek közül kapunk ellenfelet, de ez van, ezt a feladatot kell megoldanunk"

Az első mérkőzésre július 31-én vagy augusztus elsején kerül sor Debrecenben, a visszavágót egy héttel később játsszák.

Az Elfsborg eddig a klub fennállása óta ötször nyerte meg a svéd pontvadászatot, és kétszer a kupát, és idén elhódította hazája Szuperkupáját is.

Az észak-ír Linfield a legeredményesebb csapat hazájában, hiszen már negyvenhétszer nyerte meg a pontvadászatot, és harmincnyolcszor a kupát is.

A Debrecen tavaly a második selejtezőkörben a Rabotnickivel találkozott, és hatalmas meglepetésre kiesett, hiszen az első mlérkőzésen elért hazai 1-1 után 4-1-es vereséget szenvedett Macedóniában.

AZ ELSŐ SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA

1. Lenkoran (azeri) Dinamo Zagreb (horvát)
2. APOEL (ciprusi) BATE (fehérorosz)
3. Sheriff (moldáv) Rángers’s (andorrai)
4. Hafnarfjördur (izlandi) HB (feröeri)
5. TNS (walesi) Ventspils (lett)
6. Pobeda (macedón) Levadia (észt)
7. Olimpi (grúz) Astana (kazah)
8. Zeta (montenegrói) Kaunas (litván)
9. Tampere (finn) Murata (San Marinó-i)
10. Dudelange (luxemburgi) Zilina (szlovák)
11. Linfield (ír) Elfsborg (svéd)
12. Derry (ír) Pyunik (örmény)
13. Marsaxlokk (máltai) Szarajevó (bosnyák)
14. Domzale (szlovén) Tirana (albán)

A MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA

A 12. meccs győztese Sahtar Donyeck (ukrán)
Crvena Zvezda (szerb) A 6. meccs győztese
Rangers (skót) A 8. meccs győztese
DEBRECEN (MAGYAR) A 11. meccs győztese
Zaglibie (lengyel) Steaua Bucuresti (román)
Genk (belga) A 13. meccs győztese
A 5. meccs győztese Salzburg (osztrák)
A 7. meccs győztese Rosenborg (norvég)
A 4. meccs győztese A 1. meccs győztese
Köbenhavn (dán) Beitar Jeruzsálem (izraeli)
A 10. meccs győztese Slavia Praha (cseh)
A 9. meccs győztese Levszki Szófia (bolgár)
A 14. meccs győztese A 1. meccs győztese
Besiktas (török) A 3. meccs győztese
Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik