Sportrádió: Nem kifejezetten az országos csúcs járt a fejemben – Takács Boglárka

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 10:03
null
Takács Boglárka országos csúcsot futott (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Takács Boglárka, a Bp. Honvéd 20 éves sprintere volt a Sportádió Hazafutás című műsorának vendége. Elmondta, hogy nem az országos csúcs járt a fejében Sankt Pöltenben.


Mint ismert
, Takács Boglárka 100 méteren Sankt Pöltenben megdöntötte Szabó Enikő 11.41-es, 2004-es országos csúcsát.

„Nagyon jó verseny volt, a körülmények és időjárás is megfelelő volt a futáshoz. Egész nap jó szelek is fújtak, így bíztam benne, hogy tudok élni ezzel a lehetőséggel. A bemelegítés jól sikerült, éreztem, a forma is kezd összeállni. Nem kifejezetten az országos csúcs járt a fejemben, hanem az, hogy egy olyan futást tudjak kivitelezni, ami az edzőmnek is megfelel” – mondta el Takács Boglárka.

A sportoló korábban több sportágba is belekóstolt, elmondta, hogy maradt végül az atlétikánál.

„Kétezertizenhatban a testnevelő tanárom elvitt a körzeti diákolimpiára, ahol megnyertem a száz métert, majd ebben az évben a megyei diákolimpiára is benevezett Székesfehérváron, itt szintén sikerült győznöm. Az ottani edzők felfigyeltek rám, s azt mondták: lehet, hogy érdemes lenne ezzel a sportággal komolyabban foglalkoznom” – árulta el Takács.

A teljes beszélgetés ITT!

Legfrissebb hírek

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
13 órája

Atlétikai csapat Eb: a sprintereink húzták felfelé a magyar csapatot Madridban

Atlétika
2025.07.02. 10:31

Új magyar sztárok születtek az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.07.01. 06:42

Takács Boglárka 200 méteren is országos csúcsot futott Madridban

Atlétika
2025.06.29. 20:04

Akár az utolsó versenyszámban dőlhet csak el a sorsunk az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.29. 11:25

Csóti Jusztina: Azt ígértem a munkahelyemen, hogy Terminátor leszek

Atlétika
2025.06.28. 23:08

Takács Boglárka: A versenycsúcs meglepetés volt, ahogyan a vb-szint is

Atlétika
2025.06.27. 23:05

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01
Ezek is érdekelhetik