Gyász: 53 évesen elhunyt a vb-bronzérmes diszkoszvető, Horváth Attila

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.11.13. 19:50
null
Horváth Attila, 1967–2020 (Fotó: atletika.hu)
Ötvenhárom évesen váratlanul elhunyt a kilencvenes évek kiemelkedő atlétája, a diszkoszvető Horváth Attila – tudtuk meg pénteken a Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos honlapjáról.

 

A világbajnoki, olimpiai és Európa-bajnoki helyezett diszkoszvető korának világklasszis versenyzőjeként meghatározó képviselője volt a magyar dobóatlétikának. A tokiói vb-bronzérme mellett olimpiai és Eb-ötödik, vb-negyedik helyezés és további rangos, döntős világverseny-teljesítmények fűződnek a nevéhez.

A sokszoros válogatott atléta két olimpián vett részt. Tehetsége már fiatalon jelentkezett: junior Európa-bajnoki győzelméhez több korosztályos kontinensbajnoki döntős szereplés társult. A Szombathelyi Haladás versenyzőjeként kilenc alkalommal nyert magyar bajnokságot, 1990 és 1997 között megszakítás nélkül állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Legjobb eredménye az 1994-ben világranglista-első 68.58 méter volt, amely országos csúcsként nyolc évig vezette a hazai örökranglistát. Többször javította meg az utánpótlás-korosztályok legjobb eredményeit, napjainkban is a 1.5 kg-os diszkoszvetés csúcstartója.

Horváth Attila céltudatos versenyzésének, az atlétika, a dobószámok iránti elkötelezettségének, segítőkész, szerény személyiségének emlékét az atléták közössége megőrzi – olvasható a szövetség megemlékezésében.

Horváth Attilát a Magyar Atlétikai Szövetség saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik