MONCZ ATTILA 2020.10.06 23:56 Frissítve: 2020.10.06 23:57

Élni kell – Moncz Attila publicisztikája

 


Te kimész a meccsre, te hülye vagy? Ti normálisak vagytok, hogy most akarjátok körbefutni a Balatont? Az elmúlt hetekben ezt a kérdést nem egyszer és nem kétszer megkaptam a Puskás Arénában lejátszott Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzés, illetve a mögöttünk hagyott hétvégén lezajlott Ultrabalaton kapcsán. Nem akarok és nem is fogok álszenteskedni, a második kérdést (más összefüggésekkel, mondjuk, a szellemi képességek hiányát és az egynapos mozgást közös platformra hozva) egy vagy két éve magam is feltettem volna, sőt, a jövőben sem kívánok a futás fogadatlan prókátora lenni. Ugyanakkor az életemnek vannak olyan elemei, amelyek szeretném, ha megmaradnának, függetlenül attól, milyen időszakot írunk. Természetesen békeidőben sokkal könnyebb ezt megvalósítani, hiszen akkor megy minden a maga rendjén, de ha itt van ez a nyomorult Covid, márpedig itt van, ez tagadhatatlan, akkor meg az emiatt megalkotott szabályrendszerben. Mert ahogy a saját bőrömön tapasztaltam, más szabályok vannak, a megszokottnál nagyobb odafigyelést és fegyelmet igénylők, viszont, ha betartom őket, mehetek meccsre, illetve részt vehetek sportos programokon. Ha csak ennyi kell ahhoz, hogy a kedvencek sora ne csökkenjen, akkor ez szerintem vállalható áldozat.

Ahogyan egy kedves barátom mondta a futóverseny közbeni „logisztikázás” során, az emberek arra várnak, azt remélik, hogy élhetik az életüket, csak szeretnék, ha az illetékesek ehhez megteremtenék a feltételeket. Vakcinától, gyógyszertől függetlenül. Hiszen aki olvas vagy hallgat híreket, nagyjából tudja, ez az átok egy ideig még köztünk lesz. Talán sejthető volt ez már a márciusi érkezéskor is (akkoriban egyes hivatalos eljárási protokollok tíz évet jósoltak a vakcina eljövetelére), azóta meg eltelt hét hónap, és ma már látható, kinek mire sikerült felhasználnia ezt az időszakot. Akadnak olyan nemzetközi vagy nemzeti sportszövetségek, illetve versenyszervezők, akik nem tudnak érdemlegeset felmutatni, de szerencsére akadnak olyanok is, akik megmutatták, megmutatják, nem csupán elbújni lehet a vírus elől, hanem megfelelő előkészítés után működni is közben.

Rendben, az Európai Labdarúgó-szövetségnek ez hat hónapjába telt, de legalább a terv működőképesnek bizonyult, és a jövőben akár a férőhelyek 30 százalékát ki lehet használni a nemzetközi mérkőzéseken eddig üresen kongó létesítményekben (köszönhetően a jól sikerült budapesti Szuperkupa-találkozónak). Mezei szurkolóként átélve az estét, különösebb hókuszpókusz nem volt az ügyben, sokkal inkább „csak” rendszerbe lettek foglalva az addig elszórtan ismert szabályok. Maszk, távolságtartás, fertőtlenítés – nagyjából ennyiben merültek ki a varázsszavak a Puskás Arénában. Csak a megfelelő rendszerbe helyezve. Ha meg a szurkoló a belépésnél a hőkapu helyett a stadion felé indult volna, udvariasan, de határozottan „irányba állították”. Ahogyan az épületbe léptetésnél is, midőn hárman „csordában” haladtunk, nem pedig a kijelölt pontokon, libasorban. Ha most így kell, akkor legyen így, csak láthassak élőben meccset, mert az messze nem ugyanaz az élmény, mint tévében, mesterséges lelátói zajoktól kísérve nézni a focit. De így lehettek ezzel a sevillai drukkerek is, akik latin vér ide vagy oda, a lelátón is túlnyomórészt tartották a távolságot, amikor meg a végén együtt akarták ünnepelni a viszontlátást a csapattal, a stewardok határozottan, de meglepően udvariasan fellépve gyorsan visszaállították a katonás rendet a szektorban.

Persze mondhatnánk erre, hogy ez nemzetközi eljárásrend, itthon csak alkalmazni kellett. Éppen ezért állítom mellé az Ultrabalatonon tapasztaltakat is. Itt a befejezés óta még nem telt el annyi idő, hogy kijelenthessük, nem alakult ki miatta fertőzési góc, de szintén saját tapasztalatból annyit le lehet írni, ha igen, az nem a szervezőkön múlt. Tény és való, nem jött létre akkora közösségi parti a „csak egykörös” versenyen, mint korábban, de ezt józan ésszel nem is lehetett célul kitűzni. Testidegen volt a rajt-, majd pedig a befutási procedúra során a maszk, de ha kellett, hát feltettük. Mert futni akartunk. Ki azért, mert életében nem futott még egyben öt kilométert, és most akart először, ki azért, mert nehogy már ne fusson sorozatban az ötödik évben is a vízparton, ki meg azért, mert innen vezethet az út Spártába.

Nem volt ildomos túl sok embernek egyszerre egy helyen tömörülnie, a váltópontoknál nem feltétlenül volt meg az egy csapatként szurkolás élménye, de a fő tervet 92 egyéni induló, 168 két-három, illetve 1029 négy–tizenhárom tagú csapat, valamint egy handbike-versenyző teljesítette, azaz 2020-ban is megkerülte a Balatont. A szervezők ehhez megteremtettek minden feltételt. Akit láttam, tartotta magát az egészségügyi előírásokhoz, mi pedig józan belátással teljesítettük a feladatot. Megszámoltuk, egyetlen olyan pillanat sem volt, amikor mind a tízen egyszerre ugyanott tartózkodtunk volna, sőt, a rajt és a cél között egyetlen olyan pillanat sem volt, amikor ötnél többen lettünk volna egy „légtérben”. Így is nagyszerű csapatépítés volt, tudjuk, hogy volt jobb, hisszük, hogy már jövőre lesz jobb is, de most ilyen körülmények között kellett megoldanunk mindent. A cél a nevezés leadása óta adva volt, a körülmények változtak, az oda vezető út (képletesen és a valóságban is) módosult, most így lehetett és – már persze aki akarta – kellett teljesíteni.

Természetesen legkésőbb március óta felfoghatjuk a világot úgy is, hogy ez van, ebben kell létezni, és mindent elfogadunk megváltoztathatatlan adottságként. De ha nem is foglalkozunk annak a lehetőségével, hogy ebben a rendszerben miképp lehet a normálist megközelítő életet élni, viszont ujjal mutogatunk a másikra, hogy miatta nem lehet ezt és azt csinálni, az nagyon zavar. Az attitűdöket sohasem bírálom, a vírushoz, a hatásai­hoz való hozzáállás az ember természetéből adódóan éppen annyira eltérő, mint, mondjuk, a komolyzenéhez fűződő viszony. Azt viszont nem tudom megérteni, de talán elfogadni sem, ha valaki másra mutogatással törődik bele a sorsába. Senki sem tilt meg most szigorúbb házirendet a sportklubokban, egyetlen sportembernek sincs ott a kés a nyakán, hogy márpedig bulizni kell menni – és a sor folytatható. Pusztán az a kérdés, mennyit vagy hajlandó áldozni azért, hogy a legnagyobb célod elérd? Mérlegelés kérdése. Egyéni versenyzők esetében simább, csapatsportolók esetében bonyolultabb felelősséggel, hiszen utóbbiaknál már egy-egy rosszul megválasztott magatartásforma, netán balszerencse lavinát indíthat el. Innen is külön gratuláció az angol labdarúgó-válogatott három kerettagjának, Tammy Abrahamnak, Ben Chilwellnek és Jadon Sanchónak, akik egy meglepetésparti miatt késve csatlakozhatnak (ha egyáltalán...) a Nemzetek Ligája-fellépésre készülő kerethez. A Chelsea-nél meg a Dortmundnál legalább ekkora a boldogság, gondolom.

Másfajta örömmel olvasom viszont az olyan kezdeményezéseket, amelyek a sport életben tartását célozzák. Hogy például az EHF-nél ki hogyan nézi az NBA kosárlabda-playoffmeccseit, csak azért, hogy a majd negyedházas kölni Lanxess Arenában, illetve a tv-készülékek előtt minél kevesebb veszteség érje a december végi férfi kézilabda final four szereplőit, illetve szurkolóit. Vagy hogy a labdarúgó Bundesliga miképp készít többlépcsős visszatérési tervet a drukkereknek, természetesen folyamatos és szoros együttműködésben az egészségügyi hatóságokkal. Vagy hogy az MLB (baseball) miképp próbál nézőket beengedni legalább a World Seriesre. Természetesen mindenhol fontos, hogy ebből már bevételre is szert lehet tenni, de még fontosabb, hogy lehet élni is.

2020.10.30 17:28:38

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A huszonkilenc éve magyar csúcstartó vb-ezüstérmesnek mindig az járt a fejében, hogy feljebb jusson. sosem tartotta magát különösebben bátornak.

2020.10.21 18:31:06

Atlétika LÁNDORI BALÁZS

Wladyslaw Kozakiewicz világcsúccsal nyert a moszkvai játékokon – aztán csinált még valamit.

2020.10.21 22:32:44

Atlétika CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Meddig lehet az emberi agyat és akaratot folyamatosan halogató üzemmódban tartani? Meddig lehet abban a tudatállapotban tervezgetni felkészülést és formaidőzítést, amelyet a korábbi évtizedek alakítottak, illetve építették köré a versenynaptárt?

2020.10.06 23:56:56

Atlétika MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Senki sem tilt meg most szigorúbb házirendet a sportklubokban, egyetlen sportembernek sincs ott a kés a nyakán, hogy márpedig bulizni kell menni – és a sor folytatható. Pusztán az a kérdés, mennyit vagy hajlandó áldozni azért, hogy a legnagyobb célod elérd?

2020.09.18 23:32:24

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Kármentésbe fordult a szabadtéri szezon, mégis elképesztő eredmények jöttek ki belőle.