Végállomás – Csinta Samu publicisztikája
Hogy hányan lehetnek, akik puszta turistafelindultságból célozzák meg Bodőt, lövésem sincs. Az élményzuhatagot keresők ugyanis a világ legerősebb árapályát „produkáló” Saltstraumen nevű tengerszoroson kívül nyomozva is alig találnak érdemleges látnivalót a sarkkörtől kissé még északabbra fekvő norvég város közelében. Apró túlzással kijelenthető, hogy a világ a helyi gárda, a Bodö/Glimt futballcsapatának 1976-os európai bemutatkozása okán kezdte mélyrehatóbban tanulmányozni a régió térképét, ám a Napoli elleni mérkőzéskor aligha gondolhatta bárki is, hogy nem egyedi esetről, hanem egy kivételes sorozat kiindulópontjáról van szó. A tisztes vereség ellenére a sárga norvég csapatnak megtetszhetett a kupaviadalok levegője, szórványosan a későbbiekben is kipróbálta magát a kontinensen. A lisszaboni magaslatok közelében azonban még sohasem járt.
Felelőtlenség lenne odavágni, hogy valószínűleg nem is fog. Bodőben ugyanis olyan tervszerű építkezés zajlik, amilyenre világszerte csak nagyon kevés példa kínálja magát. Nem állítom, hogy mindjárt a klub 1916-os alapítása óta, a Glimt – magyarul: villanás – nevű egyesületet ugyanis inkább egyfajta rátartiságból hozták létre. Mert micsoda dolog az, hogy Narvik vagy Mo i Rana léptékű környékbeli kisvárosoknak már van klubja, míg az akkor éppen fennállása századik évfordulóját ünneplő Bodőnek nincs? Ebből a lépéshátrányból fakadt az is, hogy 1946-ban kénytelenek voltak megváltoztatni a csapat elnevezését, az eredetileg választott Glimt nevet ugyanis már tulajdonba vette valamelyik korábban ébredő északnorvég kiscsapat. Így került a perjel a Bodö és a Glimt közé, amely lényegi változást ugyan nem hozott, de arra alkalmasnak bizonyult, hogy azóta is két település közös csapatának tévképzetét keltse a felületes érdeklődőben.
Nordland megye alig több mint 40 ezer lélek otthonának számító központja attól vált egyfajta futballmintává, hogy a szenzációs 1975-ös idény után – amikor a Bodö/Glimt első észak-norvégiai csapatként elhódította a Norvég Kupát – gyakorlatilag különösebb szinkópák nélkül lépegetett előre a jelentős csapattá válás útján. Nagy lökést adhatott, hogy a KEK első fordulójában olyan csapatot vetett útjába a sors, amely egyszerre hordozta a világszenzáció ígéretét és a végállomás perspektíváját. Az aktuális olasz kupagyőztes, a Napoli – benne az olasz válogatottal 1970-ben világbajnoki ezüstérmes, két évvel korábban Európa-bajnok védővel, Tarcisio Burgnichcsal – azonban kellő komolysággal kezelte önmagát, és két szolid, de magabiztos győzelemmel búcsúztatta a története legnagyobb pillanatait élő norvég csapatot.
Az aranypor a ’90-es években kezdett szállingózni Bodőre. 1994. szeptember 15-én ugyanis elkezdődött az „óriásölés”. A KEK-ben megszületett a norvég futballtörténelem egyik legnagyobb bravúrja: a Bodö/Glimt 3–2-re verte meg a Sampdoriát, amit nemcsak az időközben futballbolonddá váló város szurkolói ünnepelhettek önfeledten, hanem a fővárosiak is, miután a mérkőzésnek nem a saját otthon, az Aspmyra Stadion adott otthont, hanem az oslói Ullevaal – miután ott volt esti világítás is. A győzelem ellenére összesítésben búcsúzni kényszerültek a sárgák, de a nagy áttörés megtörtént.
A norvég csapat amúgy szinte végzetszerűen az olasz futball „segítségével” vált egyre híresebbé. 2020-ban a San Siróban a Milanra ijesztett rá, az igazi durranás azonban hátravolt. Előbb 2021-ben a Glimt biztosította első európai csoportkörét a frissen létrehozott Európa-konferencialigában, ahol többek között az AS Romát kapta ellenfélül. A halászfalu kontra világváros párharc első, norvégiai összecsapásán a hazaiak megalázták, cafatokra szaggatták José Mourinho csapatát (6–1), aki korábban csak egyszer – a Real Madrid edzőjeként a Barcelonától – szenvedett hasonló különbségű vereséget. A római visszavágón a bodőiek kétezer Glimt-szurkoló előtt játszottak 2–2-es döntetlent, és bár az egyenes kieséses szakaszban aztán épp az AS Roma búcsúztatta a norvégokat, az esetet azóta is emlegetik az európai futballban.
A történet az idei Bajnokok Ligája-sorozatban lépett újabb szintet. A Glimt többek között legyőzte a Manchester Cityt, Madridban múlta felül az Atléticót, majd az egyenes ágon újabb olasz csapatot, az előző BL-sorozat döntősét, az olasz bajnokságot vezető Intert búcsúztatta. Majd következett a nyolc közé jutásért a lisszaboni Sporting, amely maga sem értette, hogyan kaphatott ki 3–0-ra az első mérkőzésen ott fenn, északon. A visszavágóra aztán elfogyott az öröknek tűnő forradalmárlendület, a portugálok hosszabbításban 5–0-ra verték meg a sárgákat, bár ha 0–1-nél nem kapufán csattan egy norvég fejes, fene sem tudja, milyen kanyart vesz a történet.
A történtek után szinte kínálja magát „a fák nem nőnek az égig” közmondás, amelynek szakirodalmi jelentéstartalma arról szól, hogy minden növekedésnek, sikernek megvannak a maga természetes korlátai, határai. A szólás ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a túlzott nagyravágyás, az önteltség előbb-utóbb bukáshoz vezet, semmi sem tarthat a végtelenségig. A Bodö/Glimt esetére az első magyarázat kétségtelenül érvényes, persze ha nagyon akarjuk, picurka részben a második is.
Az elsőnél kikezdhetetlen megoldás a csapatok, játékosok piaci értékét felbecsülő portál, a Transfermarkt idézése. A Bodö/Glimt játékosállományának aktuális értékét 80.31 millió euróra taksálja – összehasonlításként: a korábbi áldozat Inter értéke ugyanazon forrás szerint 666.8 millió, míg a megálljt parancsoló Sportingé is 464 millió. A listavezető Real Madrid neve mellett lévő 1.34 milliárdról nem is beszélve. De még az FTC-t búcsúztató SC Braga 146.9 milliós értékállománya is más dimenziót jelent. Ha viszont figyelembe vesszük a tényt, miszerint a játékoskeretben mindössze az Izraelben született, ifiként angol kluboknál is pallérozódó, az orosz válogatott kispadján is ülő Nyikita Hajkin kapus az egyetlen, más régióból származó futballista négy dán mellett, a többiek pedig norvégok, igencsak megváltoznak a hangsúlyok. Az ily módon összeálló értékállomány a játékoskeret középkategóriás szinten való kiegyensúlyozottságát, tudásbeli homogenitását jelzi, amelyből csak a 12 millióra taksált Jens Petter Hauge és Kasper Högh lóg ki valamennyire. Önmagában beszédes adat, hogy a csapatból tavaly mindössze Hauge, Patrick Berg, Fredrik Björkan és Odin Björtuft került be a világbajnokságra kijutó norvég válogatott bő keretébe.
Az aránylag aprópénzből összerakott norvég bajnok ugyanakkor a sportdiplomáciai szempontból is tisztelettel kezelt csapatok közé is „megérkezett”. Amikor a Sepsi OSK 2023 nyarán Bodőben próbálta átlépni a Konferencialiga csoportkörébe való bekerülés küszöbét, a hazai pályán elért 2–2-es döntetlen után bizony kénytelen volt szembesülni a „nagyoknak” kijáró játékvezetői tisztelettel is. Az ír bíró legalább három esetben ítélt pengeélen táncoló helyzetben a székelyföldiek ellen, köztük elvette a vendégek harmadik, egyenlítő gólját, így jutott tovább 3–2-es végeredménnyel a norvég együttes. Az ítéletekben benne volt a hideg északhoz rendszeresen társított hűvös vérmérsékletet meghazudtoló szurkolói nyomás, Norvégia általános megítélése, a Bodö/Glimt által korábban „elejtett” nagyvadak híre. Csupa olyan elem, amelyek bőven képesek hatni a játékvezetők tudatalattijára, ugyanakkor képesek kialakítani és erősíteni egy csapat kritikus helyzetekben érvényesülő magabiztosságát is.
Bodö a norvég vasúthálózat legészakibb pontja, ha a városka csapatára gondolunk, mégsem a végállomás fogalma jut az eszünkbe, még így, Lisszabon után sem. Inkább egy hosszabb állomásozás, amelyről idén nyáron esedékes a továbbindulás. Immár egyre szélesebb közérdeklődés közepette.
Lisszabonban feltámadt a Sporting, véget ért a Bodö/Glimt nagy BL-menetelése
