Németh Krisztián búcsúzik: Jó érzéssel hagyok fel a labdarúgással

– Mennyi ideig őrlődött, mire kimondta: ennyi volt?
– Már néhány éve érlelődött bennem a gondolat, hogy mikor is kellene abbahagynom a futballt, s miután számolgattam, úgy döntöttem, ha idén nyáron szögre akasztom a stoplist, akkor pontosan húsz év profi pályafutás áll mögöttem, így kerek lenne a történetem – mondta lapunknak Németh Krisztián, az MTK Budapest 37 éves, 37-szeres válogatott csatára. – Az MTK vezetősége is támogatott, mondván, maradjak még egy évet, így hamar eldőlt, hogy idén nyáron lesz vége a pályafutásomnak. Jó érzéssel hagyok fel a labdarúgással.

– Kivel osztotta meg először a nagy döntést?     
– A feleségemmel. Amikor egy-két éve mondtam neki, hogy lassan elég lesz, abbahagyom, azt válaszolta: szó sem lehet róla, esélyed sincs! Nyilván nem akarta, hogy túl sok időt legyek otthon… Viccet félretéve, már ő is támogatja a döntésemet.

– Miért érezte úgy, hogy elég volt?     
– Amikor 2022 nyarán visszakerültem az MTK-ba, nagyon hálás voltam a klub vezetőségének, hiszen akkor már sejteni lehetett, hogy itt is fejezem be a karrieremet. Az idény végén elértük a célunkat, visszajutottunk az NB I-be, és sokat is tettem érte, hiszen huszonkét góllal a góllövőlista élén végeztem. Azóta már a harmadik idényünket tapossuk az élvonalban, s bár már csak csereként kapok lehetőséget, azért még próbálok segíteni a csapatnak. Tudni kell abbahagyni, s most eljött az idő, azaz  itt a vége.

– Ha húsz éve valaki azt mondja, olyan karrier várja, mint amilyet befutott, aláírta volna?     
– Jó kérdés… Tisztában vagyok azzal, hogy több volt bennem, de összességében hálás vagyok, hogy ilyen tartalmas pályafutást tudhatok magam mögött. Voltak nagyon szép időszakok, és sok nehéz pillanatot is átéltem, de ez mind a hasznomra vált, az egész utamra szívesen emlékszem vissza. Büszke vagyok arra, hogy a kihívások idején sem adtam fel, hanem kitartottam. Kétségtelen, a nagy lehetőséget nem használtam ki, így lehet, egy képzeletbeli polccal lejjebb kerültem.

– Nyilván arra gondol, hogy tizenhét évesen a Liverpoolba szerződött.     
– Óriási volt a konkurencia a klubban. A tartalékcsapatban helytálltam, gólkirály és az év játékosa is lettem, de egyértelművé vált, hogy el kell töltenem egy-két évet a felnőttfutballban ahhoz, hogy utána esélyem lehessen bemutatkozni a nagycsapatban is – ráadásul akkor sok olyan hang is felerősödött, hogy a Liverpool-tartalékból nem lehet valaki válogatott… Ekkor jött a lehetőség, hogy az AEK Athénban szerepeljek kölcsönben egy idényt: jobbá váltam odakint, de miután visszatértem, már nem Rafa Benítez volt a klub menedzsere, hanem Roy Hodgson, aki nem számított rám. Nem tagadom, ez mélyütés volt, s nagy törést okozott. Szinte még gyerek voltam, húszéves, kellett egy-másfél év, mire helyrerázódtam. Akkor, ott ez a lehetőség elúszott számomra, s már nem is kaptam hasonlót a jövőben. Így, hogy visszagondolok rá, nyilván fáj, hiszen örök kérdés, mi történik, ha Liverpoolban maradhatok, vagy ha türelmesebb lettem volna, de mindig játszani akartam. Viszont rengeteget tanultam ott, több lettem, láttam, tapasztaltam, milyen is a profi futball.

– Mit üzenne egy mai fiatalnak, aki hasonló pályafutást futna be, mint Németh Krisztián?     
– Biztos tipp nincs, csak egyvalami tuti: a belső motiváció sose hunyjon ki. A kitartás és az akarat alap, enélkül biztosan nem működik, a tehetség csak egy eleme a nagy egésznek. Velem is előfordult, hogy valahol jól ment a játék, megvett egy klub, de az én stílusomhoz nem passzolt, így tovább kellett állnom – ez benne van a pakliban. A mai fiatalok már tisztában vannak azzal, hogy mit kell enni, hogyan működik a megfelelő regeneráció, mennyit kell aludni, a mi időnkben ezzel senki sem foglalkozott különösebben. Idehaza már jók a körülmények, nekünk még az is motivációt adott, hogy csak akkor kerülhetünk kiváltságos helyzetbe, ha légiósnak állunk – a gyerekek jó helyzetben vannak itthon, de ebben el is lehet kényelmesedni. Éreztetni kell velük, hogy az igazán sikeres pályafutásért meg kell küzdeni.

– Mire a legbüszkébb a karrierjéből?     
– Az U19-es válogatottal Eb-bronzérmet szereztünk 2008-ban, egy évvel később pedig az U20-as válogatottal világbajnoki bronzéremmel térhettünk haza. Klubszinten az Olympiakosszal görög bajnok lettem, sőt az MTK-val is az NB II-ben, míg az Egyesült Államokban a Sporting Kansas Cityvel kupagyőztes, a Columbusszal pedig MLS-bajnoki címet ünnepelhettem, a csúcs a 2016-os Európa-bajnokság, amelyben a nyolcaddöntőig meneteltünk. Sosem gondoltam volna, hogy a magyar válogatottal kijuthatok az Eb-re. Azzal a csapattal, szurkolótáborral ezt megélni a karrierem fénypontja volt.

– Mit köszönhet a futballnak?     
– Mindent. Tényleg mindent. Hálás vagyok, hogy amiről gyerekként álmodtam, megvalósult. A labdarúgásnak köszönhetem a barátságokat, a sikereket, sőt a párkapcsolatomat is Zsókával, aki a Fradiban kézilabdázott. Végigkísérte a pályafutásomat, együtt csináltuk végig ezt a felejthetetlen utazást.

– Hol érezték magukat a legjobban?     
– A legkomfortosabban Amerikában, ha Európát nézzük, Athénban – csodálatos város! Ha futballszakmailag nézzük, akkor egyértelmű: Liverpool. Azt akkor űrfutballként éltem meg.

– Elképzelte már, mi lesz, ha lejátssza az utolsó mérkőzését és pont kerül a pályafutása végére?     
– Nem tervezek előre semmit, biztos vagyok benne, hogy megtalál a feladat, amelyet szenvedéllyel űzhetek. Edzői vénám nincs, de azt el tudom képzelni, hogy a futballban maradok. Ez is egy folyamat lesz sok-sok tanulással. Most azonban még van feladatom az MTK-val.

– Nehéz helyzetben van a csapat, tizedik, és a kieső, tizenegyedik Diósgyőr mindössze három ponttal szerzett kevesebbet. Hogyan lehet benn maradni?     
– Higgadtan kell kezelni a helyzetet, de látni kell a veszélyt is. Az ikszekkel nem sokra megyünk, nyerni kell a meccseket, s bár fiatal a csapatunk, képesnek érzem rá a társaságot. Az MTK nagy múltú klub, mindent megteszünk, hogy az is maradjon – akkor lenne igazán szép a történetem, ha a csapatom a következő idényt is az NB I-ben kezdhetné el…

Garami József edzőként a legek között

Megkértük Németh Krisztiánt, vegyen részt egy kis játékban. A legjobb futballista barát: Juhász Roland. A legszebb gól: a Kansasben lőttem a Portland ellen 2015-ben, amikor a félpályáról indulva küldtem kapuba a labdát. A legszebb mozzanat: Amikor a norvégok ellen kijutottunk az Eb-re 2015 novemberében. A legjobb játékos: Cristiano Ronaldo ellen a válogatottban, Xavi ellen pedig Katarban játszhattam. A legjobb csapattársak: Steven Gerrard, Xabi Alonso és Fernando Torres a Liverpoolban néhány felkészülési mérkőzésen. A legkeményebb védő: a portugál Pepe, illetve Gerard Piqué, aki a Manchester United tartalékai között szerepelt akkor. A legjobb edző: idehaza Garami József, míg külföldön Vermes Péter, a Kansas edzője és Rafa Benítez, a Liverpool akkori trénere.