Atlétikai vb: szenzáció, Baji Balázs bronzérmes 110 gáton!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 22:33
null
Omar McLeod és Baji Balázs gratulál egymásnak (Fotó: AFP)
Baji Balázs szenzációs teljesítménnyel bronzérmet szerzett a 110 méteres gátfutás döntőjében a londoni atlétikai világbajnokságon.

Már az remek teljesítménynek számított Baji Balázstól, hogy bejutott a nyolcas döntőbe. Az első világbajnokságon, 1983-ban Helsinkiben Bakos György 110 gáton a 6. lett, azóta viszont csupán egyszer, 1987-ben, Rómában jutott magyar versenyző döntőbe 5000 méter alatti távon egyéni számban, Kovács Attila 100-on a negyedik lett.

Baji az ötös pályán futott, és viszonylag jól rajtolt. A biztató első méterek után a táv közepe felé visszaesett, úgy tűnt, talán az ötödik-hatodik pozícióban érhet célba. Az utolsó két gátat azonban remekül vette, majd egészen parádés hajrát produkálva feljött a harmadik helyre, mellbedobással előzte meg a mellette futó francia Garfield Darient. Az aranyérmet az olimpiai címvédő jamaicai Omar McLeod szerezte meg, a második a címvédő, függetlenként induló orosz Szergej Subenkov lett, a világcsúcstartó Aries Merritt pedig csak az ötödik.

A 28 éves, állatorvosként praktizáló Baji az első magyar, aki futószámban dobogós helyen végzett atlétikai világbajnokságon.

Baji Balázs vb-bronzérmesként vehette magára a magyar zászlót (Fotó: AFP)
Baji Balázs vb-bronzérmesként vehette magára a magyar zászlót (Fotó: AFP)



BAJI BALÁZS VB-BRONZÉRMES FUTÁSA

ATLÉTIKAI VB, 110 M GÁTFUTÁS, DÖNTŐ
1. Omar McLeod (Jamaica)
13.04 másodperc
2. Szergej Subenkov (független induló) 13.14
3. BAJI BALÁZS (MAGYARORSZÁG) 13.28
4. Garfield Darien (Franciaország)
13.30
5. Aries Merritt (Egyesült Államok)
13.31
6. Shane Brathwaite (Barbados)
13.32
7. Orlando Ortega (Spanyolország)
13.37
8. Hansle Parchment (Jamaica)
13.37
AZ ÉREMTÁBLÁZAT
1. Egyesült Államok 2 5 2 9
2. Kenya 2 1 2 5
3. Etiópia 1 2 0 3
4. Dél-Afrika 1 0 2 3
5. Venezuela 1 0 1 2

Jamaica 1 0 1 2

Lengyelország 1 0 1 2
8. Görögország 1 0 0 1

Bahrein 1 0 0 1

BELGIUM 1 0 0 1

Nagy-Britannia 1 0 0 1

Új-Zéland 1 0 0 1

Litvánia 1 0 0 1
14. Uganda 0 1 0 1

Svédország 0 1 0 1

Nemzetiség nélküli atléták 0 1 0 1

Kolumbia 0 1 0 1

Elefántcsontpart 0 1 0 1

Németország 0 1 0 1

Kína 0 1 0 1
21. Hollandia 0 0 2 2
22. MAGYARORSZÁG 0 0 1 1

Tanzánia 0 0 1 1

Horvátország 0 0 1 1

Kuba 0 0 1 1

Kazahsztán 0 0 1 1

A MAGYAR VB-ÉRMESEK – HAT EZÜST, HAT BRONZ (MTI)
1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
2013, Moszkva: 2. Pars
2017, London: 3. Baji Balázs (110 m gát)

TOVÁBBI HÉTFŐI DÖNTŐK
NŐI 1500 MÉTER

1. Faith Kipyegon (Kenya) 4:02.59 perc
2. Jennifer Simpson (Egyesült Államok) 4:02.76
3. Caster Semenya (Dél-Afrika) 4:02.90

NŐI HÁRMASUGRÁS
1. Yulimar Rojas (Venezuela) 14.91 méter
2. Caterine Ibargüen (Kolumbia) 14.89
3. Olga Ripakova (Kazahsztán) 14.77

NŐI KALAPÁCSVETÉS
1. Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 77.90 méter
2. Vang Cseng (Kína) 75.98
3. Malwina Kopron (Lengyelország) 74.76
...16. GYURÁTZ RÉKA


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik