Atlétikai vb: Huszák nem jutott a diszkoszvetés döntőjébe

Vágólapra másolva!
2019.09.28. 16:32
null
Huszák János öt méterrel elmaradt a döntős szinttől (Fotó: Tumbász Hédi)
Huszák János búcsúzott szombaton a férfi diszkoszvetés selejtezőjében a dohai atlétikai világbajnokságon.

Az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán tanítványa – a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norberttel és Szilágyi Rékával együtt – az utolsó pillanatban került be a dohai csapatba. A vb-szintet (65 m) nem sikerült megdobnia, de idei legjobbjával (63.89 m) befért a legjobb 32 közé, miután a nemzetközi szövetség (IAAF) egy héttel a rajt előtt a mezőny feltöltéséről döntött.

Dohában 65.50 méterben határozták meg a fináléhoz szükséges szintet. Huszák az első csoport második dobójaként 58.17 méterrel kezdett. A 27 éves nehézatléta másodikra nem tudott javítani (54.67 m), harmadik, azaz utolsó dobása viszont a 60-as vonalon túl ért földet (60.45 m). Ezzel csoportjában a 14. helyen végzett, a döntőben 12-en folytathatják.

A szintet ebből a csoportból senki sem dobta meg, a legjobbnak a jamaicai Fedrick Dacres bizonyult 65.44-gyel.

MINIINTERJÚ HUSZÁK JÁNOSSAL

– Mennyire volt váratlan a világbajnoki kijutás?
– Papírforma alapján az volt, de végig hittem abban, hogy itt lehetek Dohában, ezért úgy is készültünk az edzőmmel, Kővágó Zoltánnal. Az utóbbi években egyébként mindig azt játszom a világversenyekkel az utolsó pillanatig, hogy vagy igen, vagy nem, a berlini Európa-bajnokságra például kijutottam, de nem mehettem a sérülésem miatt.

– Mi volt a célja az első vébéjén?
– Már a kijutási szint is irreálisan magas volt, és célként olyan hatvankét méter környékét lőttük be. De ezzel a 60.45-tel elégedett vagyok, mert azt is beszéltük, hogy ha már itt vagyok, az első vébémen dobjak hatvan méter felett, ez egyen az elsődleges feladat. Ne feledjük, hogy a célunk eredetileg nem is a kijutás volt idén, hanem hogy a kétszeres mellizom-szakadásom után fájdalommentesen tudjak dobni. De mindkettő sikerült, ráadásul a csoportomban két embert legyőztem, akik a kiemelésnél előttem voltak.

– Jól értem, akkor most már teljesen egészséges?
– Teljesen. Bevallom, kicsit azért demoralizáló volt, amikor tavaly augusztusban még a húsz kilós rúddal is fájta a fekvenyomás, holott korábban százhetven felett volt a rekordom. Nem volt egyszerű innen újrakezdeni, de idén már stabilan dobtam hatvankét méter fölött, ami szerintem egyébként most is meglehetett volna, hiszen nekem itt kint tulajdonképpen a háromdobásos selejtező volt a főverseny. Nem stresszeltem, úgy voltam vele, izguljanak most már az esélyesek! Én izgultam az előző négy hétben eleget.

Szombaton még két magyar versenyző lesz érdekelt a vb-n, Helebrandt Máté és Venyercsán Bence a magyar idő szerint 22.30 órakor rajtoló 50 kilométeres gyaloglásban.

A második napon hat számban osztanak érmet, köztük férfi 100 méteren.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik