Atlétikai vb: fantasztikus perui hőstett női gyaloglásban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.22. 19:15
null
Kimberly García hazája zászlajával a célba érkezés után (Fotó: AFP)
Az egy hete 20 kilométeren is aranyérmet szerző Kimberly García nyerte meg a nők 35 kilométeres gyaloglását az Egyesült Államokban zajló atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján.

 

Peru korábban egyetlen érmet sem nyert szabadtéri atlétikai világbajnokságon – a 28 éves Kimberly García révén az idén már két aranynál tart!

A második és a harmadik helyen is ugyanazok végeztek, akik a 20 km-es távon: a lengyel országos csúcsot elérő Katarzyna Zdzieblo lett az ezüstérmes, az új Ázsia-csúcsot gyalogló kínai Csiejang Sicsie a bronzérmes.

A hőmérséklet miatt a mezőny helyi idő szerint kora reggel rajtolt. García tempóját egyedül Zdzieblo tudta tartani, körülbelül fél távig felváltva vezettek, majd a dél-amerikai meglépett, és a lengyel rivális hiába próbált hajrázni, nem jelentett komoly veszélyt.

A győztes perui gyalogló 2:39:16 óra alatt ért célba, és több mint négy perccel javította meg egyéni rekordját.

„Az volt a taktikám, hogy húsz kilométerig egyenletes tempóban haladok, majd fokozatosan gyorsítok. Sikerült így tennem” – idézi a Magyar Távirati Iroda Kimberly Garcíát, aki ötéves kora óta edz sportágában.

A női 35 km-es gyaloglás először szerepelt a vb programjában, az 50 km-es szám helyett rendezik meg.

ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, EUGENE
NŐK
35 km gyaloglás. Vb: 1. Kimberly García (Peru) 2:39:16, 2. Katarzyna Zdzieblo (Lengyelország) 2:40:03, 3. Csiejang Sicsie (Kína) 2:40:37, 4. Antigoni Driszbioti (Görögország) 2:41:58, 5. Raquel González (Spanyolország) 2:42:27, 6. Laura Gacría-Caro (Spanyolország) 2:42:45

A versenynap további programja
Szombat, 2.05:
férfi rúdugrás, selejtező (Tv: M4 Sport)
Szombat, 2.40: női 4x100 m váltó, előfutamok (Tv: M4 Sport)
Szombat, 3.05: férfi 4x100 m váltó, előfutamok (Tv: M4 Sport)
Szombat, 3.20: női gerelyhajítás, döntő (Tv: M4 Sport)
Szombat, 3.35: női 800 m, elődöntő (Tv: M4 Sport)
Szombat, 4.15: női 400 m, döntő (Tv: M4 Sport)
Szombat, 4.35: férfi 400 m, döntő (Tv: M4 Sport)
Szombat, 4.50: női 400 m gát, döntő (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik