Atlétika: Márton Anita már edzésben, az ob-n tervezi a visszatérést

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.31. 10:36
null
Márton Anita hamarosan újra edzésbe áll (Fotó: Békés Megyei Hírlap)
Gyermeke januári születése után a terveknek megfelelően márciusban megkezdte az edzéseket Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő, aki a júniusi országos bajnokságon szeretne visszatérni.

A fedett pályás világ- és Európa-bajnok dobóatléta az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, hogy ő és kislánya is jól van, a hathetes kontrollvizsgálatokon is mindent rendben találtak. Mivel császármetszéssel szült, a gyógytornát már a vizsgálat előtt megkezdte, azóta pedig elsősorban erősítő edzéseket végez, napi egyszer.

„Az ünnepek után kezdem rendesen az edzéseket, napi kettőt, aztán majd megyünk edzőtáborba” – árulta el Márton Anita, hozzátéve, hogy már a szülés előtt megtervezték edzőjével a visszatérés folyamatát, s egyelőre minden annak megfelelő ütemben halad.

Elmondta azt is, nem ez az első eset, hogy hosszabb kihagyás után kell újra elkezdenie a munkát. – „Azt mondják, ez olyan, mint a biciklizés. Valamilyen szinten van már ebben tapasztalatunk, mivel 2018-ban volt egy sérülésem, ami miatt pár hónapot ki kellett hagyni és akkor is szinte a nulláról kellett kezdeni.”

A szabadtéren világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló elmondása szerint április közepén fog először lökni, és április végére terveznek egy edzőtábort, amelynek még nincs meg a helyszíne. A visszatérést június végére, az országos bajnokságra tervezi – mint megjegyezte, a „18-18.20 méter közötti eredmény szuper lenne” – azt követően pedig több viadalon is indulni szeretne még az olimpia előtt.

A 32 éves súlylökő azt is elmondta, hogy várja már a versenyeket és a tokiói olimpiát, amelyre megvan a szintje, ugyanakkor azt ismét hangsúlyozta, csak akkor utazik majd el a japán fővárosba, ha megfelelő eredményre lesz képes.

„Azt gondolom, úgy kiutazni egy olimpiára, hogy egy bizonyos szintnek nem tudok megfelelni, az saját magammal és másokkal szemben sem lenne fair” – jelentette ki Márton Anita, aki a fedett pályás szezon alatt is követte a szakág eredményeit, s úgy látja, egyre jobb formában vannak a lökők, mindenkin látszik, hogy az olimpiára készül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik