A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

2025.09.11. 11:05
null
Venyercsán Bence szombati versenyét is érinti a módosítás (Fotó: Szabó Miklós)
A rekordhőmérséklet és a magas páratartalom miatt kénytelenek voltak módosítani a hétvégi utcai versenyek kezdési időpontját a szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokág szervezői.

A szombati 35 kilométeres gyalogló számok – Venyercsán Bencével és Madarász Viktóriával – az eredetileg tervezett 8 óra helyett 7.30-kor, magyar idő szerint 0.30-kor rajtolnak majd és ugyanez lesz érvényes a vasárnapi női maratonra, amelyben Szabó Nóra is érdekelt.

Japánban idén extrém időjárási viszonyok uralkodnak, Tokióban például szeptemberben eddig 33 Celsius fok volt az átlaghőmérséklet, s valószínűleg megdől a havi rekord. A helyi hatóságok közlése szerint augusztusban több mint 3300 embert vittek kórházba hőgutával a fővárosban.

Bár a világbajnokságot szeptemberre időzítették, amikor általában alacsonyabb a hőmérséklet Tokióban, mint nyáron, az értékek nyárközepi állapotot tükröznek” – közölte a szervezőbizottság, hozzátéve, hogy egészségi és biztonsági okokból módosított a kezdési időpontokon.

A 2021-es tokiói olimpián a mintegy 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban rendezték a maratoni futást, hogy elkerüljék a hőséget, de aztán a versenynapokon hasonló volt a hőmérséklet a két városban. A jelenlegi előrejelzés szerint a hétvégén 31-34 fok várható a fővárosban, 75 százalékos páratartalommal.

 

 

Legfrissebb hírek

Megdőlt a világcsúcs 110 méteres gátfutásban az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
Tegnap, 8:52

Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

Atlétika
2026.06.10. 22:15

Atlétika: harmadik lett az U20-as válogatott a hat ország viadalán

Utánpótlássport
2026.06.07. 11:17

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Bánhidi-Farkas Petra már az Eb-döntőt is elérhetőnek látja – nem ok nélkül!

Atlétika
2026.06.05. 20:39

Atlétika: Pap Kristóf bő két évtizede nem látott eredményt ért el Szlovéniában

Atlétika
2026.06.05. 11:15

Majdnem 93 méteres gerelyhajítás Rómában, Noah Lyles is bekezdett!

Atlétika
2026.06.04. 23:23

Mátó Sára Európa-bajnoki szintet futott 400 gáton

Atlétika
2026.06.04. 19:19
Ezek is érdekelhetik