Halász Bence jó formában kezdte az idényt

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2025.03.01. 20:18
Halász Bence (Fotó: Unger Tamás)
Az olimpiai ezüstérmes Halász Bence hatodik alkalommal nyerte meg a téli dobó országos bajnokságot.

 

Kissé feldobja ezt az időszakot a téli dobó ob, amelyet általában a különböző edzőtáborozások sokasága alkot. Nehézatlétáink a december-januári hónapokban ugyanúgy meleg égövi helyszíneken készülnek, mint március végén-áprilisban. A kettő közé szokott beékelődni ez a verseny, amely egy alkalomra szóló budapesti „vendégeskedés” után visszatért Szombathelyre. Igaz, a diszkoszvetők vasárnap Nyíregyházán állnak majd dobókörbe, de a kalapácsvetők és gerelyhajítók küzdelmére ismét az ország nyugati végében került sor.

Kíváncsian figyelhettük, hogy Halász Bence milyen messzire repíti a 7.26 kilogrammos kalapácsot. Amint a férfiak versenye elkezdődött, egy markáns felhő azonnal eltakarta a napot, amely csak az utolsó dobás után bújt elő ismét. Ez nem tett jót a hőérzetünknek, a 8-10 fokos idő napsütésben kellemes, anélkül csípős volt. Olimpiai ezüstérmesünk a körülményektől függetlenül megközelítette a 80 métert, ötödikre 77.97-re kellett állítania az eredményjelző táblát kezelőjének, egy lelkes fiatalnak.

„Tavaly nagyon jó élményt jelentett, hogy a Nemzeti Atlétikai Központban rendezték a téli dobó ob-t, izgalmas volt visszatérni a kétezerhuszonhármas világbajnokság helyszínére, még akkor is, ha csak az edzőpályán tartották is meg a bajnokságot – mondta lapunknak Halász Bence már aranyéremmel a nyakában. – Most ismét Szombathelyen léphettünk a dobókörbe, természetesen hazai pályán mindig nyugodtabb az ember, de ennek nem volt jelentősége. Elég stabil most a technikám és a dobásaim, de természetesen szerettem volna még messzebbre dobni a kalapácsot. Amikor elbújik a nap, még nincs olyan meleg, ami ahhoz kell, hogy jól nyúljanak az izmok. Viszont csütörtökön szakadó esőben is hasonló távolságba tudtam elhajítani a kalapácsot, a hetvennyolc métert nem kell magyarázni. Csak egyszer dobtam ennél nagyobbat a téli dobó ob-n, még három évvel ezelőtt, szóval bizakodó vagyok.”

Győzelméhez nem fért kétség, 2018, 2019, 2020, 2022 és 2024 után ismét Halász Bence lett az aranyérmes. Színvonalas versenyt láthattunk, öten is 70 méter felett teljesítettek, ezzel nem csupán március elsején állnák meg a helyüket a világ bármely pontján. Rába Dániel és Varga Donát fordulatos csatát vívott egymással az ezüstéremért, mind a ketten biztató dobásokkal rukkoltak ki

„Csapatszinten is jó teljesítményt nyújtottunk, Dani és Donát eredménye is jó visszaigazolás arról, milyen munkát végzünk. Két hét múlva a ciprusi dobó Európa-kupán fogunk versenyezni, ott jobb idő várható. Nekünk az szinte hazai pálya, annyit járunk oda edzőtáborozni” – tekintett előre a napjaink legeredményesebb magyar atlétája.

A nők versenyének nagy hiányzója volt a gyermekáldás előtt álló Gyurátz Réka, aki ezúttal a pálya mellől figyelte csapattársait. Németh Zsanett 66.60 méteres teljesítménnyel élete első bajnoki címét nyerte meg a felnőttek között, és a 19 éves Viszkeleti Villő is elégedett lehet, 65.66 méteres új egyéni csúcsa több mint ígéretes. A gerelyhajítók között Bogdán Annabella és Járvás Máté volt a legjobb.

TÉLI DOBÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZOMBATHELY     
FÉRFIAK
Kalapács. Országos bajnok: Halász Bence (Szombathelyi Dobó SE, edzői: Németh László és Németh Zsolt) 77.97, 2. Rába Dániel (Szombathelyi Dobó SE) 75.11, 3. Varga Donát (Szombathelyi Dobó SE) 74.30
Gerely. Ob: Járvás Máté (MTK Budapest, e: Magyari Zoltán) 64.82, 2. Fedor Dávid (Újpesti TE) 63.74, 3. Magyar Szabolcs Tamás (FTC) 63.49
NŐK
Kalapács. Ob: Németh Zsanett (Szombathelyi Dobó SE, e: Németh László és Németh Zsolt) 66.60, 2. Viszkeleti Villő (Szombathelyi Dobó SE) 65.66, 3. Csatári Jázmin (VEDAC) 62.92
Gerely. Ob: Bogdán Annabella (Békéscsabai AC, e: Varga Lőrinc) 53.87, 2. Eszenyi Napsugár (MATE-GEAC) 46.65, 3. Vágó Zsófia (Csepel TC) 44.21

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila a 6. helyen végzett a toruni fedett pályás atlétikai vb-n

Atlétika
7 órája

Molnár Attila futamgyőztesként döntős, Illovszky Dominik három századra volt ugyanettől

Atlétika
2026.03.20. 21:19

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.03.19. 19:28

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2026.03.19. 18:21

Lesz-e újabb Duplantis-világcsúcs? – öt izgalmas kérdés a fedett pályás vb előtt

Atlétika
2026.03.19. 10:33

Halász Bence ezüstérmes a dobó Európa-kupán

Atlétika
2026.03.15. 16:06

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Halász Bence 17 éves sorozatot szakíthat meg a dobó Ek-n

Atlétika
2026.03.13. 11:51
Ezek is érdekelhetik