Hatéves eltiltást kapott a 10 kilométeres futás kenyai világcsúcstartója

2024.06.05. 18:50
Fotó: Getty Images
Doppingvétség miatt hatéves eltiltást kapott Rhonex Kipruto kenyai atléta, a 10 kilométeres futás világcsúcstartója.

 

A 24 éves futó – aki a 2019-es világbajnokságon 10 ezer méteren bronzérmes volt – tavaly májusban akadt fenn az ellenőrzésen, és most a sportág tisztaságát felügyelő szervezet (AIU) 2029. május 10-ig tiltotta el – írta meg az MTI.

A büntetés (amelyet 2023 májusa óta számítanak) azt jelenti, hogy Kipruto – aki félmaratoni távon minden idők harmadik legjobb idejével büszkélkedhet – minden bizonnyal elveszíti 2020-ban, Valenciában felállított világcsúcsát és vb-érmét is. A fegyelmi bizottság szerint biológiai útlevelében tárolt adatokhoz képest jelentősen eltérő mintákat szolgáltatott, és ez egyértelműen tiltott szer használatát jelenti. Az AIU úgy foglalt állást, hogy hosszú időn keresztül szándékos és kifinomult vérdoppingolás, valamint eritropoetin (EPO) fogyasztása állt a háttérben.

Az ártatlanságát hangsúlyozó Kipruto védekezését elutasították, így a versenyző a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhat jogorvoslatért.

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
50 perce

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
1 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
2 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
8 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
8 órája