Atlétikai Eb: ötvennyolc fős a magyar csapat

2024.05.31. 09:55
Az Eb-második Kozák Luca is indul Rómában (Fotó: Szabó Miklós)
Ötvennyolc versenyzőt nevezett a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a jövő pénteken kezdődő római Európa-bajnokságra.

A rekordnagyságú csapatban a sprint-, illetve gátfutók képviseltetik magukat a legnagyobb számban (23), illetve sok fiatal kap bizonyítási lehetőséget. A legjobb hazai atléták mindegyike indul Rómában, így a kétszeres világbajnoki bronzérmes kalapácsvető Halász Bence, az Eb-második Kozák Luca (100 gát), a múlt vasárnap 100-on és 200-on is országos csúcsot futó Takács Boglárka, a fedett vb-n ötödik Molnár Attila (400 m), valamint gyaloglásban az Eb-bronzérmes Madarász Viktória.

Az Eb fontos állomás a párizsi olimpia előtt, így a szövetség honlapja szerint erős mezőnyre lehet számítani. A MASZ összegzése alapján a 2014-es zürichi Eb óta több mint duplájára nőtt az Eb-n induló atléták száma, akkor 25 fős volt a magyar csapat. (2018 – Berlin: 33, 2016 – Amszterdam: 32). A legutóbbi Európa-bajnokságon, 2022-ben pedig 46 magyar szerepelt Münchenben, ehhez képest Rómában 13-mal több versenyző lesz.  
    
A magyar csapat
Férfiak
200 m: Wahl Zoltán
400 m: Molnár Attila, Wahl Zoltán
800 m: Vindics Balázs, Huller Dániel
110 m gát: Szeles Bálint, Eszes Dániel
400 m gát: Bánóczy Árpád
3000 m akadály: Palkovits István
magasugrás: Jankovics Dániel, Bakosi Péter
diszkoszvetés: Szikszai Róbert
kalapácsvetés: Halász Bence, Varga Donát, Rába Dániel
gerelyhajítás: Herczeg György, Rivasz-Tóth Norbert
félmaratoni: Szemerei Levente
20 km gyaloglás: Helebrandt Máté, Venyercsán Bence, Tóth Norbert
tízpróba: Gálpál Zsombor
4x400 m: Enyingi Patrik, Huller Dániel, Molnár Attila, Steigerwald Ernő, Városi Roland, Wahl Zoltán
Nők
100 m: Takács Boglárka
200 m: Takács Boglárka, Sulyán Alexa
800 m: Kéri Bianka
5000 m: Wagner-Gyürkés Viktória, Vindics-Tóth Lili Anna
10 000 m: Böhm Lilla
100 m gát: Kozák Luca, Tóth Anna, Kerekes Gréta
400 m gát: Mátó Sára, Molnár Janka
3000 m akadály: Urbán Zita
magasugrás: Fekete Fédra
rúdugrás: Klekner Hanga
távolugrás: Bánhidi-Farkas Petra, Lesti Diana
súlylökés: Veiland Violetta, Beregszászi Renáta
diszkoszvetés: Kerekes Dóra
kalapácsvetés: Gyurátz Réka
gerelyhajítás: Diósi-Moravcsik Angéla, Bogdán Annabella
félmaratoni: Szabó Nóra
20 km gyaloglás: Madarász Viktória, Récsei Rita, Spiller Tiziana
hétpróba: Krizsán Xénia, Nemes Rita, Szűcs Szabina
4x100 m: Csóti Jusztina, Kerekes Gréta, Kocsis Anna Luca, Kozák Luca, Sulyán Alexa, Takács Boglárka
4x400 m: Kriszt Sarolta, Mátó Sára, Molnár Janka, Rapai Fanni, Simon Virág
Nem utazó tartalékok
Nádházi Evelin (4x400 m)
Füleki Dorottya (4x400 m)
Nadj Levente (4x400 m)

 

Legfrissebb hírek

Lengyelország először rendez atlétikai Eb-t

Atlétika
2026.04.24. 18:03

Halász Bence: A cél, hogy az Európa-bajnokságon döntsek egyéni csúcsot

Atlétika
2026.03.10. 09:54

Atlétikai Eb: Helebrandt Máté szintidőt gyalogolt a maratoni távon

Atlétika
2025.10.25. 15:44

Takács Boglárka: Életem három legjobb futásán vagyok túl

Atlétika
2025.03.09. 20:08

Megint országos csúcs – a sprinter Takács Boglárka döntőbe jutott a fedett pályás atlétikai Eb-n!

Atlétika
2025.03.09. 16:26

Szomorú 60 gát döntő az atlétikai Eb-n: Kozák Luca elesett, nem ért célba

Atlétika
2025.03.07. 21:50

Molnár Attila az első helyen, minden idők legjobb Eb-elődöntős idejével jutott be a 400-as döntőbe

Atlétika
2025.03.07. 20:32

Molnár Attila: A pillanat törtrésze alatt kellett döntenem

Atlétika
2025.03.07. 15:39
Ezek is érdekelhetik