Atlétikai vb: Hajdú B. Istvánnak második otthona volt a Nemzeti Atlétikai Központ

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 11:17
null
Hajdú B. István számára a kalapácsvető Halász Bence bronzérme volt a vb koronája (Fotó: MTI/Cseke Csilla)
Hajdú B. Istvánnak második otthona volt a Nemzetközi Atlétikai Központ a budapesti világbajnokság ideje alatt, amelyen helyszíni műsorközlőként tevékenykedett.


„Szép feladat volt, nagyon örülök, hogy részese lehettem. A második otthonunk volt a stadion ebben a szűk két hétben”
– nyilatkozta Hajdu B. István szombaton az M1 aktuális csatornán.

Mint mondta, augusztus 19-től 27-ig minden nap két órával a program kezdete előtt érkeztek a Nemzeti Atlétikai Központba, és egy órával a versenyek vége után távoztak onnan.

Hajdú B. úgy fogalmazott, fantasztikus sportág az atlétika, ezért a versenyek akkor is jók lettek volna, ha ezt az eseményt máshol rendezik, de nem lettek volna ilyen jó hangulatúak. Hozzáfűzte, az atlétatársadalom nagyon sokat várt egy ilyen jó hangulatú vb-re, hiszen tavaly Euguene-ben (USA) alig voltak nézők, 2019-ben Dohában (Katar) még kevesebben. Eddig a 2017-es londoni vb volt az etalon, ahol értették is az atlétikát a nézők.

Tapasztalata szerint Budapesten rengeteg olyan néző volt kint az arénában, aki korábban még nem járt atlétikai versenyen, de gyorsan megszerette a sportágat.

„Fantasztikus világbajnokság volt, és nagyon magas színvonalú”– szögezte le Hajdú B.

A kommentátor számára a kalapácsvető Halász Bence bronzérme volt a vb koronája, hiszen„majdnem a maximumot kipréselte magából”.

Rávilágított, nagyon sok olyan magyar versenyző van, akire figyelni kell majd két vagy négy év múlva, a következő világbajnokságokon, vagy már jövőre a párizsi olimpián, mert még fényesebben szerepelnek.

„Mindenki odatette szívét-lelkét, a közönség hálás volt, ők pedig ebből olyan impulzust tudnak meríteni, ami a jövőben is sikeres szereplést jelenthet nekik”
– vélekedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik