Atlétikai vb: szigorítják a közlekedési szabályokat a golfautó-baleset után

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 08:54
Tovább szigorították a Nemzeti Atlétikai Központ területére vonatkozó közlekedési szabályokat a szervezők a budapesti atlétikai világbajnokságon történt csütörtöki koccanásos baleset után.
Az ütközés pillanata
Az ütközés pillanata
Az ütközés pillanata


„Szigorú szabályok vonatkoznak a közlekedésre a Nemzeti Atlétikai Központ területén. A versenyzőket 26 elektromos autó szállítja, amelyek több ezer kilométert tettek már meg a világbajnokság kezdete óta. A koccanásban érintett jármű sofőrjét két nap pihenőre küldték, a közlekedési szabályokat pedig tovább szigorította a szervezőbizottság”
– áll a szervezők közleményében, amelyben jelezték, az eddigi 19 km/órás sebességhatárt 15-re csökkentették, az útvonalakon pedig fizikai elválasztást építenek ki a sávok közé. A kereszteződésekben péntek hajnaltól forgalomirányítók segítenek.

A koccanásos baleset csütörtök este történt. Az egyik elektromos kiskocsin versenyzők utaztak, akik ezután mindannyian rajthoz álltak. Egy sportolót az egészségügyi stáb megvizsgált, majd ő is részt vett a 200 méter elődöntőjének utolsó futamában. A másik járműben utazó egyik segítő horzsolásos sérülést szenvedett. A szervezőbizottság sajnálatát fejezte ki az eset miatt.

AZ ESET VIDEÓN


Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
1 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
1 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
17 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
19 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
20 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
21 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
21 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
Tegnap, 9:47
Ezek is érdekelhetik