Atlétika: Sebastian Coe gyerekekkel futva avatta fel a budapesti stadion új pályáját – videó

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 14:22
null
Sebastian Coe és ifjú kísérői a csütörtöki futáson (Fotó: Török Attila)
Az augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokság előtt 65 nappal újra hazánkba látogatott Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (World Athletics) elnöke, és egy kört futva felavatta az atlétikai stadion MONDO-borítású futópályáját.

Sebastian Coe szokatlan módon futóruhában jelent meg a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban, majd rövid beszéd után tíz gyerek, a Bp. Honvéd és a Gödöllői EAC kis atlétáinak társaságában futott egy kört a stadion futópályáján.

„Megtiszteltetés, hogy én futhattam az első kört ebben a stadionban, ahol kilenc hét múlva nagyszerű világbajnokság kezdődik. Ez a borítás még a MONDO-borítások közül is a legújabb technikával készült, tökéletesen alkalmas arra, hogy egyéni csúcsok és nemzeti rekordok szülessenek rajta. Az atléták már remek formában vannak, ezt bizonyították az elmúlt hetek versenyein, én pedig végig itt leszek Budapesten, minden versenyen jelen akarok lenni” – mondta a WA elnöke, aki azt is megemlítette, hogy a férfi kalapácsvetés a világbajnokság elején lesz, és Magyarország tíz atlétikai olimpiai bajnoka közül öt kalapácsvetésben szerezte a címét.

Az eseményen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter, Schmidt Ádám kormánybiztos és sportért felelős államtitkár, Fürjes Balázs, a világbajnokság szervezését és lebonyolítását irányító testület társelnöke, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai-szövetség (MASZ) elnöke és Ferencz Marcel, a stadion tervezője.

A budapesti atlétikai világbajnokságot augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, a Hősök teréről induló utcai futó- és gyalogló versenyeknek pedig a belváros ad majd otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik