Nem lehet szavakat találni. Eliud Kipchoge Bécsben először futotta le két órán belül a maratoni távot (1:59:40). Ennek ellenére az eredmény nem világcsúcs, mert a sportági világszövetség a „laboratóriumi körülményeket” nem tarja úgymond „sportszerűnek”, márpedig a rekord csak ilyen körülmények között hitelesíthető. Az ívekben túlemelés segítette a rekordert, a kenyai olimpiai és világbajnoknak olyan futónagyságok – használjuk az atlétikából ismert kifejezést – nyulaztak (ék alakban fogták a szelet is), mint a norvég Inge-brigtsen fivérek, Bernard Lagat vagy a riói 1500-as olimpiai bajnok Matt Centrowitz. A részletekbe – amelyekről a 20. oldalon olvashatnak – nem mennék bele, a szinte hihetetlen eredmény érzékeltetésére csupán annyit, hogy Kipchoge cca. 2:51 perces átlaggal futott kilométerenként, ami „buszmegálló” távolságnyi léptékben annyit jelent, hogy 100 métert 17 másodperc alatt nyomott le. Előzetes tervek szerint Kipchogével együtt 42 futó összehangolt munkája kellett az alig több mint 42 kilométer megtételéhez, ha így jobban tetszik, szimbolikus értelműek a számok: negyvenketten a 42 kilométerért. Ahogy a kisegítők fogalmaztak: közös ügy ez, nem Kipchogéról, hanem a futás felemeléséről szól.
Történelmi pillanat – először két órán belül a maratoni |
Ezrek ünnepelték Kipchogét a szülővárosában – videó |
„A két órán belüli maratoni olyan, mint a Holdra szállás” |
„Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek” – mondta volt Neil Armstrong 1969. július 20-án a Holdon, és még a kísérlet előtt a kenyai atléta is így fogalmazott akkor még remélt sikere kapcsán. Nem megbántva a sportolót, a Hold elérése az emberiség szempontjából jóval nagyobb esemény, mint amit ő véghez vitt, de ne fukarkodjunk a jelzőkkel: valóban sporttörténelmi tett. Az atlétika nyelvére lefordítva csak Mike Powell 1991-ben ugrott 895 centis távolugrócsúcsához mérhető, a 100 méteres síkfutásban a 10 másodperces határ áttöréséhez, 200-on a 20 mp-es, női magasban a 200 centis álomhatárhoz, de Javier Sotomayor 245 centis repülése 1993-ban is korszakos. Vagy a régmúltból egy példa: Roger Bannister 1954-ben 4 perc alá szorította az egy mérföldes világrekordot.
A példák szinte vég nélkül folytathatók (csak még egy példa: a 100 m-es gyorsúszásban az 50 mp-es határ áttörése), most – annak ellenére, hogy a világ legjobb ideje nem hitelesíthető – azt a banális mondatot citálnám, hogy a csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket. S még valami, ami közelebb áll a (futó)valósághoz, mint az armstrongi üzenet. Uhuru Kenyatta kenyai elnök így gratulált földijének. „Győzelmed a jövő generációinak tucatjait ösztönzi majd arra, hogy merjen nagyot álmodni.”
S ez a legfontosabb.