Szabadidősport: Kolonics György Emlékfutás a Római-parton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.09. 15:06
Október 23-án a budapesti Római-parton rendezik meg a Kolonics György Emlékfutást, amelynek keretében egyéniben és váltóban rövid-, közép- vagy félmaratoni távot teljesíthetnek az indulók. A versenyen, amely egyben az Olimpiai Ötpróba-sorozat hivatalos pontszerző állomása, a részvétel ingyenes.

A Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. hétfői tájékoztatása emlékeztet arra, hogy Kolonics György, kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus 2008. július 15-én, edzés közben, tragikus hirtelenséggel hunyt el, 24 nappal a 2008-as pekingi játékok előtt, amely az ötödik olimpiája lett volna.

A szervezők közlése szerint a Kolonics György Emlékfutás célja a sportoló emlékének, szellemiségének megőrzése, s hogy ezen a napon minél többen látogassanak ki a Népszigetre, és Koló emlékének adózva mindenki sportoljon, fusson egy jót.

Az eseményen lehetőség nyílik a Kolonics György Alapítvány munkájának támogatására, a felajánlásokat a versenyközpontban kihelyezett adománygyűjtő dobozokban lehet elhelyezni.

A viadalon olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók is rajthoz állnak, s a nevezés mellé mindenki egyedi KOLO pólót kap. A 2 kilométeres távért 1 pont, a 11.5 kilométeresért 2 pont, míg a félmaratoniért 4 pont jár az Olimpiai Ötpróbában.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
20 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
Tegnap, 9:02

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58
Ezek is érdekelhetik